Csakis a Loki-szív segíthet!

Akt.:
Csakis a Loki-szív segíthet!
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A DVSC-TVP-nek kétgólos hátrányt kell ledolgoznia a Lubin ellen a vasárnap 18 órától kezdődő meccsen.

A DVSC-TVP női kézilabdacsapata az elmúlt évhez hasonlóan ismét megmérettetheti magát a nemzetközi porondon. A Loki az EHF Kupa második selejtezőkörében kapcsolódott be a csatározásokba, s az elmúlt hét végén a lengyelországi Lubinban léptek pályára Varsányi Nóráék. A piros-fehérek igen hektikus mérkőzést játszottak, a házigazda Metraco Zaglebie már 7 góllal is vezetett, de a debreceniek valamelyest talpra tudtak állni, s végül 25–23-as vereséget szenvedtek.

Figyelmeztetés

A kétgólos hátrány egyértelműen ledolgozható különbségnek tűnik, bár ehhez sok mindennek változnia kell a szerdai bajnokihoz képest. A debreceni hölgykoszorú az Alba Fehérvár együttesét fogadta a K&H ligában, s meglepetésre vereséget szenvedett. A 27–25-ös zakóban az volt a fájó, hogy a lokisták mélyen tudásuk alatt, tanácstalanul, hitehagyottan játszottak. Sajnos a DVSC ebben az idényben még nem igazán kápráztatta el a szurkolókat, s úgy tűnik, hogy a drukkereknél szerdán elfogyott a türelem. A B-közép többször is „ébresztőt” skandált, majd a lefújás előtt összeszedte a drapériáit, s kiballagott a nézőtérről.

Csoportkép a meccs után
Debrecen - Felemás teljesítménnyel indította EHF Kupa szereplését a Loki Lengyelországban. Nehezen kapta el a fonalat a DVSC-TVP együttese Lubinban szombaton. Ahogy az várható volt, kemény összecsapást hozott az EHF Kupa második selejtezőkörében rendezett párharc első felvonása Lengyelországban. ...

Ez remélhetőleg komoly figyelmeztetés volt mindenkinek, ugyanis a debreceni publikum számára igenis fontos a nemzetközi produkció, éppen ezért minél több EHF Kupa-meccset szeretne látni a Hódosban!

Együtt sikerülhet

A cívis hölgykoszorúnak egyetlen feladata lesz vasárnap, kiejteni a Lubint a kupából. Ez az a szituáció, amikor mindegy, milyen körülmények között, de kell a siker. A piros-fehérbe öltöztetett gárda most megmutathatja, hogy rendelkezik azzal a bizonyos Loki-szívvel, ami oly sokszor jellemezte a korábbi csapatainkat. A lányok egy valamiben bízhatnak, a szurkolók ott lesznek mellettük, s mindent megtesznek a továbbjutásért. A többi a pályán dől el, s ott a kéziseknek kell bizonyítaniuk!

A mérkőzésről a Hajdú Online élő közvetítésben számol be.

HBN-BN








hirdet�s