2011.12.17 14:12; Frissítve: 2011.12.17 14:12


Csak a siker jelenthet gyógyírt

Csak a siker jelenthet gyógyírt Csak a siker jelenthet gyógyírt
írta Molnár István - Szombaton 17 órától a Tatabányai Volán SE a ,,vasutasok” ellenfele a Csokonai úton.

Röplabda. Nagy csalódáson van túl az Albrecht-MVSCI-MISI NB I-es női röplabdacsapata, ugyanis a zöld-fehérek szerdán 3:0-ra kikaptak az NB II-es NRK Nyíregyháza otthonában, s ezzel lemaradtak a Magyar Kupa négyes döntőjéről. Túltette-e már magát ezen az eredményen, a búcsún? – kérdeztük Toma Sándor vezetőedzőt.

– Túl – jelentette ki határozottan a szakember. – A szabolcsiak önmagukhoz képest jól játszottak Erdősné irányításával, ütőik betekerték a labdákat a térfelünkre, mi viszont tompák voltunk támadásban, ha a szélütőink csak az átlagot hozzák, akkor nem így alakul a meccs, biztosan nem 3:0-a a vége. A lányok akartak, ezt nem kérdőjelezem meg, és motiválni sem kellett őket, mert a négybe kerülés lehetősége megfelelő hajtóerő volt, viszont az NRK komolyan visszatámadott, ami jelenkezett egyfajta nyomásban, s ez eredményezett zavart.

Több tudatosságot

Az edző hozzáfűzte, a mérkőzés után beszélt a névadó-főtámogató Albrecht Józseffel is, aki – Toma Sándor megfogalmazása szerint – tudomásul vette a kiesést. Az MVSC-nél különben szó volt arról, hogy győzelem esetén elgondolkodnának a kupafinálé megrendezésén, de így erre már nem kerül sor…
– Egy nagy lehetőségtől estünk el, estek el a lányok, mert igazi röplabdaünnep részesei lehettek volna – nyilatkozta a tréner. – Azért nem esünk egymásnak a vereség miatt, hanem megpróbáljuk levonni a konzekvenciákat, s tanulni belőle. Azt, hogy akkor leszünk jó csapat, ha beleviszünk több tudatosságot a játékba, ha fel tudunk nőni a komolyabb feladatokhoz.

Hajtani kell

Toma Sándor pénteken még nem tudta megmondani, hogy Nyíregyházán kapott ,,kupás” piros lapja miatt leülhet-e a kispadra a mostani bajnokin, de legyen bárhogyan is, egyértelmű célt fogalmazott meg szombatra:
– Javítani akarunk… Ez lesz az idei utolsó hazai mérkőzésünk, amit győzelemmel zárnánk, annál is inkább, mert januárban nagyon nehéz összecsapások várnak ránk. A Tatabánya nem rossz képességű gárda, hajtani kell, tennie a dolgát a keret összes tagjának.

- ÉM-MI -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
Debreceni úszó Eb 1. nap: Három a magyar igazság
Úszás - Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő ezüstéremnek örülhetett. tovább »
Csúcstámadás előtt áll Klein Dávid Mount Everest-expedíciója
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Egy héttel későbbre, május 26-ra tette át a Mount Everest [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Túl a felkészülés első hetén a magyar pólóválogatott
Vízilabda - Varga Tamás minden vizsgálaton „átment”, és boldogan készül a társakkal. tovább »
Sakk vb-döntő – Anand sikerével egyenlített
Moszkva, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A címvédő indiai Viswanathan Anand vasárnapi vereségét követően [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés