Csak a 2. hely bebiztosítása maradt

Csak a 2. hely bebiztosítása maradt
A zempléni szezonzáró előtt a Suba testvéreknek az év elején kitűzött cél már elúszott. Nem maradt más, minthogy a jelenleg meglévő második helyet még jobban bebiztosítsák.

Mit is lehet tenni ilyenkor, ők ott lesznek-e a prológon, erről kérdeztük a Suba Egon– Suba Ákos (Skoda Felicia 1,4 (A5) Subákok Rallye Team) páros pilóta tagját.

-Még nem voltunk pálya bejáráson sem, csütörtökre hagytuk a tréninget – mondta Suba Egon. – Annyira nem foglalkoztam most vele, hogy még a pályákat sem tudom. A kiírás Ákosnál van, Ő ennyivel előrébb tart nálam.

A lényeg, hogy a bajnokság számunkra sajnos már elúszott, de azért megyünk bebiztosítani a második helyünket. Ha az autó is jó lesz, megyünk egy jót, reméljük nem csak nekünk lesz jó ott lenni, talán a közönségnek is tudunk egy kis örömet szerezni majd vele. A salakon nem megyünk, a mi autónkkal az nem egy nagy élmény…

A prológ bajnokságba sem számít bele, és a fő szponzorunk sem tud eljönni péntek délután, így a lehetőséggel sem tudnánk élni, amit a rendező biztosít, hogy bárkit vihetnénk a salakarénában. A nagy ellenfelünk már bajnok, Pécsen sikerült műszaki hiba miatt elveszíteni a matematikai esélyünket is. Hat pontra van mögöttünk Bakó Laci, aki még a második helyünket veszélyeztetheti.

Szerencsére nekünk elég, hogyha három pontot szerzünk, akkor már nem tud utolérni semmiképp. Ha röviden akarom összefoglalni, akkor egy utolsó, vígasz menetre megyünk. Nem akarjuk feleslegesen kínozni az autót, reméljük, elég lesz egy visszafogott autózás is. De ha már biztos a második helyünk, akkor sem állunk le, maximum a kézifékre egy kicsit jobban ráfekszünk ;-o








hirdet�s