Csaba testvér is azt mondta, hogy a jót ki kell szeretni a gyerekekből

Dr. Majorosné dr. Hortai Rita
Dr. Majorosné dr. Hortai Rita - © Fotó: Ádám János
Sajólád – A kitüntetett gyermekorvos az erdélyi gyermekotthonok gondozóinak adná az érdemérmet. Interjú: Dr. Majorosné dr. Hortai Rita házi gyermekorvossal.

Dr. Majorosné dr. Hortai Rita házi gyermekorvos kapta meg az idén a Kartal–Veczán-díjat. Az elismerést a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének miskolci csoportja és az Eszmék és Értékek Alapítvány kuratóriuma adományozza minden évben az arra érdemes személynek. A kitüntetett gyermekorvos nem szívesen vállalta az interjút, azt mondta, nincs az ő életében semmi különleges. Csak csinálja a dolgát, ahogy mások is. De aztán kiderült, Sajólád gyermekorvosa cseppet sem hétköznapi.

Emlékszik még arra, mikor dőlt el, hogy gyermekorvos lesz?

Erre élénken emlékszem, mert gyermekként hagyományos nagycsaládban éltem, a nagyszülők még velünk laktak. A nagymamámnak sok betegsége volt, és fiatalon, 67 évesen halt meg. Már gyerekként felmerült bennem a kérdés, miért nem tudnak segíteni rajta az orvosok? Miért nem lehetett az életét meghosszabbítani? Akkoriban olvastam el Kertész Erzsébet Vilma doktorasszony című könyvét, ami szintén azt a gondolatot érlelte bennem, hogy talán egyszer majd én is embereken fogok segíteni.

Erre az iskolás évek alatt tudatosan készült?

Annyira azért nem volt tudatos. A gondolat ugyan megszületett bennem, de aztán ez nem volt meghatározó, mert sok minden más is érdekelt. Az építészettől kezdve a pedagógusi pályán át a színészetig minden. Igazából a gimnázium utolsó évében döntöttem úgy, hogy megpróbálom az orvosi egyetemet, és akkor kezdtem nagyobb hangsúlyt fektetni a biológiára, a kémiára és a fizikára.

Most, így visszatekintve, hogy látja, jó választás volt?

Szeretem a munkámat, főleg azért, mert emberekkel, gyerekekkel állok kapcsolatban, és hogy segíthetek nekik. Boldog és elégedett vagyok gyermekorvosként azzal együtt, hogy más pályán is el tudtam volna magam képzelni.

Igaz, hogy a háziorvosok tulajdonképpen családorvosok? Tehát hogy az egész család életébe belelátnak?

Főleg az utóbbi időben volt nagyon sok példa erre. A gyermekkel természetesen jön a szülő, és ő a saját problémáiról is megkérdez. Több olyan családom is van, amely átmenetileg külföldre költözött. Ők is rendszeresen felhívnak a problémáikkal. Az egyik nagymama pedig minden alkalommal felhív, ha indul hozzám az unokája, elmondja, mi a baja, aztán hív a vizsgálat után is. Én ezt nagyra értékelem, mert ez azt jelenti, hogy a szülő vagy a nagyszülő törődik a gyermekével. Sajnos vannak olyan szülők is, akik gyermeküket elhanyagolják.

Ilyen esetekben hogyan tud segíteni?

Az orvosi pálya kicsit pszichológia is. Nagyon sokat „lelkizek” a szülőkkel, és a gyerekekkel is, ha már tinédzserkorba léptek. Az egyik nagylánynak már olyan gondolatok fordultak meg a fejében, hogy eldobja az életét. Akkor azt mondtam neki, hogy bármilyen problémája van, az ajtóm mindig nyitva áll előtte. Jöjjön, és beszéljünk róla. És nemcsak neki ajánlottam ezt fel, mert több problémás „gyermekem” is volt. De arra is szükség van, hogy szoros kapcsolatban legyek a családsegítő szolgálattal. Az ottani szakemberek maximálisan odafigyelnek.

Úgy tudom, nem volt mindig házi gyermekorvos.

1988 óta dolgozom a sajóládi gyermekkörzetben, tehát mondhatni hűséges természet vagyok. Egyetem után a Szent Ferenc Kórházba kerültem. Az első gyermekem születéséig a pulmonológián dolgoztam, de a szívem vágya mindig a gyerekorvoslás volt. Akkoriban még nagy tülekedés volt a gyermekgyógyászati státuszokért. Amikor alkalom adódott, átmentem a koraszülött osztályra, onnan pedig a Gyermekegészségügyi Központba kerültem, ott is szakvizsgáztam. Nem egészen egy évig Encsen dolgoztam, majd megalakult a sajóládi körzet. Azóta itt vagyok.

Meglepetés volt, hogy megkapta a Kartal–Veczán-díjat?

Nagyon meglepődtem, mert nem számítottam rá. Hárítani is akartam, hiszen ismerem a díjat, és tudom, hogy milyen fantasztikus emberek kapták már meg eddig. Azt kérdeztem, miért épp én vagyok a jelölt, amikor számtalan olyan ember él körülöttem, akik sokat tesznek másokért, az emberekért, a hitükért, a hazájukért.

A díjat végül nem tudta személyesen átvenni, mert épp Erdélyben volt, ahol egy önkéntes orvoscsoporttal egészségügyi szűréseket végzett a Böjte Csaba által létrehozott gyermek­otthonokban.

Ez a szolgálat egy csodálatos dolog. Nagyon örülök, és rendkívül hálás vagyok, hogy bekerülhettem ebbe a csapatba. Egy kecskeméti orvoscsoportról van szó, amely évek óta jár Erdélybe. Vannak közöttük szemészek, fül-orr-gégészek, védőnők, gyereksebész, ultrahangos, röntgenorvos, Miskolc környékéről pedig 3-4 orvos egészíti ki a csoportot. Nagyon-nagyon boldog voltam, amikor meghívtak erre az útra mint gyerekgyógyászt, hiszen sokat hallottam már Csaba testvérről és az ő, úgymond, „gyermekeiről”. Egy kis szakmai kíváncsiság is volt bennem, valamint a megmagyarázhatatlan vágy, hogy odamenjek és segíthessek. A mi segítségünk egyébként elenyésző ahhoz képest, mint amennyit mi kapunk a gyerekektől, a gondozóktól, a házvezetőktől. Minden ott dolgozó felnőttnek valamilyen érdemérmet adnék, mert hihetetlen, hogy mi mindent kihoznak ezekből a gyerekekből. Mi itthon el sem tudjuk képzelni, hogy milyen hátrányos helyzetből érkeznek ezekbe az otthonokba. Nincsenek szüleik, vagy ha vannak, alkoholisták, bűnözők. Van olyan gyerek, aki beszélni sem tud, és nincs ruhája, amikor bekerül az otthonba.

Mi a titka Csaba testvérnek és a gyermekotthonokban dolgozó nevelőknek?

Ők pusztán a szeretetükkel „dolgoznak”. Ahogy Csaba testvér is mondja, a jót ki kell szeretni a gyerekekből. Az otthonok gondozói és házvezetői tulajdonképpen maguk is gondozott gyermekekek voltak. Csíksomlyón találkoztunk Csaba testvérrel, aki az egyik házvezetőt, Zsókát kérte meg, hogy meséljen az élményeiről. Ő pedig felidézte legmegrázóbb történetét. Csaba testvér elvitte egy olyan helyre, ahol épp egy pici koporsót hoztak ki a házból. Kiderült, az a kisgyerek, aki benne feküdt, éhenhalt. Akkor Zsóka elhatározta, hogy arra teszi fel az életét, hogy ezek a gyerekek ne nyomorban és tudatlanságban nőjenek fel. Az otthonok gondozói nem napi 8 órában, hanem 24-ben dolgoznak, mert ott élnek a gyerekekkel, és segítenek éjjel-nappal, amikor csak szükséges. Tudni kell, hogy ott sem mindig minden boldogság. Nem az történik, hogy a gondozók szeretik a gyerekeket, és azok rögtön kezesbáránnyá változnak. Zsóka azt is elmesélte, hogy minden reggel odaáll a tükör elé, és felteszi magának a kérdést: „na, Zsóka, most végigmosolygod a napot, vagy végighisztized?” Tehát nem panaszkodni kell, hanem a szépet és a jót kell meglátnunk magunk körül. És erre kell irányítanunk a gyerekek figyelmét is. Sokszor azt tapasztalom, hogy a mi gyermekotthoni gyermekeinknek nincsenek céljaik, rokkantnyugdíjasok, munkanélküliek, vagy még rosszabbak akarnak lenni. Erdélyben azonban a gyereknek vannak életcéljaik: tanulás, munka, családalapítás, hobbi. Mindig azt mondom, hogy a politikusoknak el kellene tölteniük egy hetet Erdélyben az egyik gyermekotthonban. Csaba testvér azt mondja, az országot úgy lehet megújítani, ha először mindenki megpróbál a saját környezetében „rendet tenni”, odafigyelni, segíteni, észrevenni az embertársainkban rejlő jót és szépet, reményt és derűt vinni az életükbe. Csaba testvér az egyik példaképem.

Mi a legfőbb feladata Erdélyben a magyar orvoscsoportnak?

Szűréseket végzünk a gyermekotthonokban. Évekkel ezelőtt alig kaptak állami támogatást ezek az otthonok, és csak akut esetekben látták el a gyerekeket. Rendszeres szűréseken azonban nem vettek részt. Jelenleg is sikerült két gyermeket a miskolci gyermeksebészetnek befogadnia, ahol kivizsgálásuk után döntenek a műtétükről,ami román állampolgárok lévén nem egyszerű feladat. De dr. Papp János szervezésével, aki szintén részt vesz a szűrővizsgálatokban, több problémára találtak már eddig is megoldást. Rengeteg a szemészeti probléma. A szemészek Budapestről jönnek, és nagyon ügyesen szervezik az ellátást. Sok-sok szemüvegkeretet hoznak magukkal, és akinek szüksége van szemüvegre, megkeresik a neki megfelelő keretet. Budapesten elkészítik a szemüveget, aztán küldik Erdélybe a kész szemüveget.

A díjátadó ünnepségen elhangzott, hogy a versek mindig nagyon közel álltak a szívéhez. Honnan a versek szeretete?

Már gyerekkoromban szerettem szavalni, szavalóversenyeken is indultam. Aztán több mint 10 évvel ezelőtt felkértek, hogy mondjak el egy hazafias költeményt. Bennem a hazaszeretet nagyon mélyen él, és úgy tűnik, hogy ezt az érzést akkor át tudtam adni, mert az ünnepség után több felkérést is kaptam. De ami igazán elindított ezen az úton, az egy határon túli kiránduláson történt. A délvidéki kiránduláson olyan emberekkel találkoztam, akik szintén nagyon kedvelték a dalokat és a verseket. Egy kis városka kollégiumában, a búcsúestre összeállítottunk egy hazafias műsort, többek között Kardos Katalin segítségével. Az „előadás” olyan jól sikerült, hogy később a Magyarok Világszövetségének Világkongresszusán is felléptünk vele. Az akkor megalakult Éltető Lélek Irodalmi Körnek egyik alapítótagja lettem. Két évvel ezelőtt pedig szinte spontán, mondhatnám az „égiek” közbenjárásával szerveződött a Versbarátok köre, ami szintén hasonló, polgári értékrendet valló, verseket, zenét kedvelő emberek baráti társasága. A hit, a haza és a család szeretete és tisztelete összeköt bennünket. A vers „csak” eszköz, hogy ezeket az értékeket továbbadjuk a költők soraival, olyan művészi, a szívekhez és a tudathoz elérő megfogalmazásban, ahogyan azt a mi szavainkkal nem tudnánk elmondani.

Említette a családszeretetet. Hol foglal helyet a szívében a család?

A család az Isten és a haza után az első. Én mindig is gyerekcentrikus voltam, hál’ istennek a férjem is. Két lányunk és egy fiunk van, akikre nagyon büszke vagyok. Remélem, hogy sikerült átadnunk nekik a család iránti felelősségtudatot, a gyermekszeretet, hiszen a nagyobb lányomnak egy, a kisebbiknek 3 gyermeke van, és remélem, hogy a jövőben még több unokám is lesz. Ha rájuk nézek, elmúlik minden borús gondolatom, és ismét Böjte Csaba szavai jutnak eszembe: „a szeretet gyógyszer, nem jutalom”. Kívánom, hogy mindenkinek megadasson egyre több és több ilyen szeretetpirula! Hiszen a sok, nagy és szép család az ország megtartó ereje lehet!

Hegyi Erika


Dr. Majorosné dr. Hortai Rita

Tanulmányok: Debreceni Orvostudományi Egyetem
Munkahelyek, foglalkozások: Sajóládi gyermekorvos
Család: három gyermek, négy unoka
Szabadidő: sport, művészet, irodalom
Tervek, célok: erőmhöz és időmhöz mérten a kapott talentumaimmal jól gazdálkodni