Credobus Eger Rallye – Lendületes kékek

Akt.:
Hadik András és Bacigál Igor
Hadik András és Bacigál Igor
Eger, Miskolc – 23,5 másodperc előnnyel nyerte meg a szezonnyitó Credobus Eger Rallye-t Hadik András és Bacigál Igor. A tavalyi abszolút ezüstérmes, és bajnok navigátora tehát nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondták, hogy idén szeretnének együtt bajnokok lenni.

Az R5-ös Ford Fiestával már a magyar bajnokság kezdete előtt bemelegítettek, hiszen az osztrák Rebenland Rallye-n is rajthoz álltak. Aztán Egerben egy átlagos kezdés után, fokozatosan gyorsultak, és végül kétség nem fért hozzá, hogy megérdemelten gyűjtik be a futamgyőzelemért járó pontokat. A húszból tizenegy gyorsaságit megnyertek, de egyszer sem zártak negyedikként rosszabb pozícióban. Hadikék tehát bekezdtek, csupán azt sajnálták, hogy a Power Stage-et nem tudták elsőként lehozni.

Nagyszerű érzés

– A verseny elején elkövettem egy-két hibát. Az Eger környéki pályákon rendkívül magas sebességet érünk el, nem csak az egyenesekben, hanem a kanyarokban is. Ennek ellenére kicsit nehezen vettem rá magam erre a tempóra – értékelt a Dobó téri célban a Credobus Eger Rallye győztes. – Nagyon hideg volt, ezért az abroncsok sem úgy melegedtek, ahogyan azt elképzeltük, Ezt a második körre rendbe tettük, utána már jó időket tudtunk autózni. Nagyon sok szakaszt nyertünk, a végén arra kellett figyelnünk, hogy az előnyünk megmaradjon. Azt viszont sajnálom, hogy az utolsó szakasz elment, Itt volt egy megingásom, az árkot is megjártuk, de szerencsére az autónak nem lett baja. Lejöttünk, futamgyőztesként kezdtük a szezont, ami nagyszerű érzés.

Igor Bacigál már hozzászokhatott a sikerhez, hiszen az elmúlt három esztendőben Herczig Norbert mellett nagyon sok versenyt megnyert. Hadik András mellett most ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta.

– Ezt az érzést, nem lehet megunni. A Dobó-téren ünnepelni ráadásul mindig speciális dolog – tette hozzá Igor Bacigál, navigátor. – Megvan az első lépés, várjuk a többit, harcolni fogunk, az biztos. Működik a rendszer, már csak működtetni kell a további futamokon. Az elején kicsit óvatoskodtunk, aztán rá kellett lépni a gázra, hogy sikerrel vegyük az első akadályt.

Folytatnák Miskolcon

A miskolci versenyző hozzátette: a Credobus Eger Rallye-n ahhoz is alkalmazkodni kellett, hogy sok, de többnyire rövidebb szakaszon kellett eredeményesen szerepelni. Rengeteg volt a résztvevő, ezért hosszú nyúlt a két nap, etapon és a szervizben elég sok időt töltöttek el. A koncentrációt viszont az elejétől a végéig fent kellett tartani.

– Jól szervezett futamon vagyunk túl, amely során alig volt csúszás – tette hozzá Hadik András. – Ez a siker nagy lendületet kell, hogy adjon a folytatásra nézve. Miskolciként évek óta szeretném megnyerni a hazai futamot, de eddig még nem jött össze. Bízom benne, hogy április végén hasonló örömben lesz részünk, mindent megteszünk azért, hogy folytassuk ezt a jó szereplést.

ÉM-ME


Kazárék szakaszt is nyertek a szezonnyitón
Eger, Miskolc - Az egri bronzéremmel ismét életjeleket adott magáról a miskolci. Sokat várt erre a pillanatra Kazár Miklós. A korábbi négyszeres magyar bajnok ralis az elmúlt két évben, érdemben nem tudott beleszólni a futamgyőzelemért és ezzel együtt az abszolút elsőségért zajló harcba. Pontosan...

Hadik az egyik kanyarban – nem talált legyőzőre
Eger, Miskolc - Egerben indult a hét­végén az idei rali­bajnokság. Korán és sötétbe nyúlt versenynapokkal kezdődött el az idei magyar ralibajnokság. Az Eger környéki pályák komoly kihívás elé állították a rendezőket és a párosokat, elsősorban a hatalmas mezőny miatt. Ha valamennyi bajnoki osztály...