2012.02.4 19:23; Frissítve: 2012.02.4 19:23


Clinton: Európa Washington stratégiai partnere marad

Berlin, 2012. február 4., szombat (MTI) – Az Egyesült Államok továbbra is stratégiai partnerként tekint Európára, ezen nem változtat, hogy új védelmi koncepciójában az ázsiai-csendes-óceáni térségre, valamint a Közel-Keletre koncentrál – fejtette ki az amerikai külügyminiszter és védelmi miniszter szombaton Münchenben.

A müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián tartott előadásában Hillary Clinton hangsúlyozta: “az Egyesült Államok számára Európa a legfontosabb partner, és az is marad”, a transzatlanti kapcsolatok pedig talán még soha nem voltak a jelenleginél szorosabbak.

Barack Obama elnök januárban mutatta be az új amerikai védelmi stratégiát, amely szerint mintegy 7 ezer katonát vonnak ki Európából.

A Pentagon vezetője, Leon Panetta azt emelte ki, hogy a védelmi stratégiában végbemenő súlyponteltolódás dacára Európa “számunkra az első számú tényező, amikor katonai akciókról vagy diplomáciáról van szó”. Hozzátette: az amerikai katonai jelenlét valamennyi kontinens közül Európában a legerősebb. Ugyanakkor az európai haderő fejlesztésére is szükség van. A szoros együttműködés ugyanakkor “nem lehet érv a védelmi költségvetések további csökkentése mellett” – hangsúlyozta a miniszter.

Hasonlóképpen vélekedett a háromnapos konferencia nyitó napján, pénteken a német védelmi miniszter is. Thomas de Maiziére hangsúlyozta: Európának meg kell tanulnia önállóan gondoskodni a saját biztonságáról. A kontinens országai jelenleg messze a lehetőségeik alatt teljesítenek, mindenekelőtt az egymás közötti együttműködésben kell fejlődni.
Erről beszélt a találkozót felvezető interjúkban a konferencia elnöke, Wolfgang Ischinger is, aki szerint komoly szinergiahatásokat lehet elérni a kiképzésben, a beszerzésben és a munkamegosztásban. “Miért van az EU-ban 27 vezérkari akadémia, miért vásárol minden kisállam külön vadászgépeket, amikor közösen is adhatnának megrendeléseket, és miért nem koncentrál Ausztria a hegyivadászokra, Dánia meg a tengerészgyalogságra?” – vetette fel az idén 48. alkalommal rendezett müncheni biztonságpolitikai konferencia elnöke.

.- MTI, Bálint Marcell -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Német-francia ellentét a közös euróövezeti államkötvény ügyében
Berlin, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Németország továbbra is elutasítja, az új párizsi vezetés viszont [...] tovább »
NATO-csúcs – 2013 közepére az afgán erőknek engedik át a vezető szerepet
Washington, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A jövő év közepére a NATO az afgán erőknek engedi át az [...] tovább »
Férfi is döntőbe jutott egy női modellversenyen
London, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Mintegy kétszáz nőt utasítva maga mögé egy férfi is bejutott egy brit [...] tovább »
Elbocsátanák a románul nem beszélő közalkalmazottakat Romániában
Bukarest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Elbocsátanák állásukból azokat a közalkalmazottakat Romániában, akik [...] tovább »
Tizenegy ember vesztette életét egy albániai buszbalesetben
Tirana, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Tizenegy személy vesztette életét hétfőn egy buszbalesetben Himara albán [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés