CineFest – Első hétvége: pörögtek a filmek és a Wellhello

Akt.:
CineFest - Első hétvége: pörögtek a filmek és a Wellhello
CineFest - Első hétvége: pörögtek a filmek és a Wellhello - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Filmek, koncertek, bulik, beszélgetések. Nem csak a vetítés vonzott tömegeket a CineFesten.

Még szombaton és vasárnap is Claudia Cardinale volt a Jameson CineFest igazi főszereplője. A fesztiválon még pénteken életműdíjat kapott színésznőről beszéltek a legtöbbet, és posztoltak a közösségi oldalakra. Miközben a Művészetek Háza mozitermeiben pörögtek a jobbnál jobb filmek, addig a hétvégi koncertek is több száz embert vonzottak a Szent István térre.

Belekóstoltak a fesztiválba

Elsősorban a Wellhello volt népszerű, a legkisebbek is a zenekar koncertjére vártak, igaz, ők nem várhatták ki a késő esti kezdési időpontot.

„A hétéves fiam imádja az élőkoncertet, ezért jöttünk ki a térre. Bár ő a Wellhellót szerette volna meghallgatni, de az későn van” – ezt Lázár Veronika mondta még szombat délután. Ő a családjával kerékpározott ki a városba, egy kicsit belekóstolni a fesztiválba. „Inkább a kísérőrendezvényeket tudjuk látogatni, pedig van néhány film, amit szívesen megnéznénk, de a gyerekek miatt ezt nehéz kivitelezni. Ha a nagyszülők besegítenek, talán egyik este bejutunk a filmvetítésekre is” – tette hozzá.

„Igazi díva”

A Művészetek Háza előtt késő délután kezdtek gyülekezni szombaton. Itt találkoztunk Eszterrel, aki baráti társasággal Budapestről érkezett, ők minden évben itt vannak a rendezvényen. „Ügyvédként dolgozom, távol a film világától, de nagy mozirajongó vagyok gyerekkorom óta. Szerencsére a barátaim is, így nem kérdés soha, hogy ilyenkor szeptemberben irány Miskolc. Pénteken megnéztük a Volt egyszer egy Vadnyugat című filmet. Jobb mint amire emlékeztünk, és Claudia Cardinale egy igazi díva” – lelkendezett. Azt is megtudtuk, a baráti társaság csak hétfőig marad, de valószínű, a következő hétvégén is visszatérnek.

„Nem hagyjuk ki a záróhétvégét sem, imádjuk ezt a hangulatot” – tette hozzá.

N. Szántó Rita


„Szerencse, hogy a mozi varázslatos időszakában kezdhettem a szakmát”

Miskolc – Miskolcon járt Claudia Cardinale, a világhírű színésznő. A Palotaszállóban adott interjút lapunknak. tovább »

CineFest – Claudia Cardinale: megható volt, hogy ennyi ember örült nekem

Miskolc, 2015. szeptember 12., szombat (MTI) – Megható volt maga az életműdíj és különösen az, hogy ennyi ember örült nekem – mondta Claudia Cardinale olasz filmsztár az MTI-nek szombaton abból az alkalomból, hogy a péntek esti megnyitó ünnepségen átvehette a miskolci CineFest filmfesztivál életműdíját. tovább »

CineFest – Világhírű színésznővel mozizhattak a miskolci nézők

Miskolc – A CineFest pénteki megnyitóján életműdíjat kapott Claudia Cardinale. tovább »

CineFest – Claudia Cardinale kapta az életműdíjat

Miskolc, 2015. szeptember 11., péntek (MTI) – Claudia Cardinale kapta a 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját; az európai mozi egyik legnagyobb legendája szűnni nem akaró vastaps közepette vette át az elismerést péntek este Miskolcon. tovább »








hirdetés