Ciki lett a diákmunka?

Ciki lett a diákmunka?
© Illusztráció
Mit csináltatok a nyáron? – tette fel a kérdést az egyik gimnáziumban az osztályfőnök a napokban. Csak úgy záporoztak büszkén a válaszok, amelyek főleg görögországi, horvátországi, balatoni nyaralásokról, fesztiválokról szóltak. Az egyik kislány szerényen azt válaszolta, hogy elment egy gyárba dolgozni. M. Magyar László jegyzete.


Néhányan elkezdtek kuncogni, mások pedig olyan furcsán tekintettek rá, hogy szinte már ő szégyellte magát, amiért úgy döntött a tanév befejezése után: nem a szüleitől fog pénzt kérni terveire, vágyaira, hanem a két kezével keresi meg rájuk a forintokat a szünidőben. Céljai elérése érdekében még három műszakot is vállalt, bizony gyakran volt úgy, hogy az édesapjával együtt indultak az üzembe a 22 órás munkakezdésre.

Míg a többiek a tengerparton élvezték az édes semmittevést, a gondtalan nyaralást, ő végezte a monoton pakolást, a csomagolást. Szívesebben ment volna ő is nyaralni, de jól tudta, szülei pénzéből nem telik nemcsak külföldi, de még belföldi utakra sem. Zokszó nélkül végezte az önként vállalt munkát annak tudatában, hogy az érte kapott pénzt teljesen magára költheti. Számára immár van becsülete a munkának, s minden bizonnyal jól tudja azt is, mennyit ér az így megkeresett pénz.

Lehetne haragudni a 17–18 éves osztálytársakra, hogy milyen éretlenül viselkedtek, azonban könnyen meglehet, hogy ők hibáztathatók a legkevésbé. Sokkal inkább felelős ezért a „lenézős szemléletért” az a családi környezet és az a társadalmi háttér, amelyben élnek.

M. Magyar László








hirdet�s