Cigaretta helyett sportot

Akt.:
Illusztráció - A sport sokatsegítheta leszokásban is
Illusztráció - A sport sokatsegítheta leszokásban is
Miskolc – Még egy elit gimnázium légköre sem óvja meg a tanulókat a cigarettázástól.

Már tizenhat, tizenhét évesen jól ismerik a különböző dohányféléket. Akár függők, akár nem: felfedezték a környezeti hatások és a nevelés nagy szerepét a kérdésben – derült ki, amikor e korosztály elitgimnazista tagjait kérdeztük: mi dönti el, hogy rágyújtanak, vagy sem?

A minta szerepe

„A rokonságban apukám cigizett nagyon sokáig, de ő leszokott, amikor családot alapított. Nővérem viszont már tizenöt éves kora óta dohányzik, mert olyan közeg vette körül. A társaság és a bulizás nagyon nagy befolyással bír. Ha a környezet gyávának tartja, aki nem próbálja ki, akkor az ember bizonyítani akar és így könnyű rászokni” – fejtette ki Petra Valentina.

Szakos Réka összefüggést lát a nevelés és a rászokás között. „Már kipróbáltam a cigit egy buliban, de nekem nem jött be. Sok függ a neveléstől” – teszi hozzá.

Begál Gábor szülei nem örülnek fiuk káros szenvedélyének, de mivel nagykorú már, ráhagyják.

„Őszintén szólva, a családomnak viszonylag friss információ, hogy dohányzom, de tudnak róla. Úgy vannak vele, hogy ez az én saját ügyem. Viszont nem szívesen adnak arra zsebpénzt, hogy egy ilyen káros cikkre költsem. Az általános iskolában kezdtem dohányozni, akkor még lázadásképpen. Láttunk egyfajta mintát, kíváncsiak voltunk és társult hozzá egy kis meghittség, hogy együtt csináljuk. A nikotin nyugtató hatású, de testi függőséget alakít ki, így rászoktam. Heti egy doboznál nem szívok többet. Néha próbálok sportolni helyette inkább. Ez családi taktikánk. A nagypapám testvére például úgy szokott le, hogy ahányszor megkívánt egy cigit, mindig megivott helyette egy pohár vizet.”

Detzky Anna


Milyen hatások érik a passzív dohányosokat?

Álljon itt erre néhány adat a 2016-os Nemzetközi Ifjúsági Dohányzás Felmérésből, amelyben Magyarországról 7.-es, 8.-os és 9.-es diákok vettek részt.

A passzív dohányosok

  • 19 százalékának otthonában zárt he­ly­en az ő jelenlétükben dohányoznak.
  • 36 százalékuk az otthonán kívüli zárt helyeken dohányfüstnek van kitéve.
  • 45 százalékuknak legalább az egyik szülője dohányzik.
  • 14 százalékuknak a legtöbb vagy minden barátja dohányzik.
  • 72 százalékuk úgy gondolja, hogy mások dohányzása káros az ő számára.
  • 99 százalékuk egyetért a dohányzás tiltásával az otthonán kívüli helyeken.

Ha leteszi, nem bánja meg!
Miskolc - Sokan azt hiszik, lemondanának valamiről, ha letennék a cigit, pedig a leszokás ajándékokkal jár. Jó ideje tilos rágyújtani az éttermekben, buszmegállóban, pályaudvarokon, vonaton és sok más helyen, ahol a nemdohányzók védelmét biztosítja a törvény. Ma már nem sikk pöfékelni, rengeteg a...

Ezt a példát Ausztráliából mutatjuk: az áruház büszke rá, hogy füst­mentes
Franciaországban is látványosan zuhant a dohányosok száma, 2016–2017-ben egymillióval kevesebben gyújtottak rá minden nap, mint egy évvel korábban. Az országban már régóta nem csökkent ilyen mértékben a cigizők száma – jegyzi meg a HVG összefoglalója. Idézik a Közegészségügyi Szolgálat adatait, a...

Fotó: Pixabay
Brüsszel - Az Európai Unió tagállamai közül továbbra is Magyarországon volt a legmagasabb a tüdőrák okozta halálesetek aránya a halálos kimenetelű daganatos betegségeken belül - írta az uniós statisztikai hivatal a dohányzásmentes világnap alkalmából csütörtökön közzétett jelentésében. Az Eurosta...

Illusztráció - fitneszguru.com
Budapest - A dohányzás a szívbetegségek és a stroke vezető oka Magyarországon - hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Magyarországi Irodája kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében. A dohányosok körében 2-4-szer nagyobb a szívkoszorúér-megbetegedések és az agyvérzés kialak...

Fotó: rumble.com
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Mirjana Kika Milosevic a saját testét festve mutatja meg, hogy a dohányzás mit tesz a szervezettel. Döbbenetes, hogy lesz a videó végére ő maga egy hamutartó. Fotók: A 25 legerősebb dohányzás elleni hirdetés, ami valaha készült Minden dohányos tisztába...

A 25 legerősebb dohányzás elleni hirdetés, ami valaha készült
Minden dohányos tisztában van azzal, hogy a cigaretta ártalmas. De sokan nem jutnak el a leszokásig, a következő reklámok viszont lehet megadják a lökést, ami segít túljutni a nikotin utáni vágyon. 1. Temetés 2. Dohányos fogsor 3. A dohányzás nem öngyilkosság, gyilkosság ...

Forrás: brightside.me
A kutatók számos alkalommal kimutatták, milyen rossz hatással van a szervezetre a dohányzás. Most viszont arra derül fény, mi történik a testben, ha letesszük a cigit. Bármily meglepő, az első pozitív változások már húsz perc elteltével jelentkeznek. 20 perc után A szívverés üteme normalizá...

Fotó: youtube.com
Egy ausztrál fiú és a testvére letesztelték a felnőtteket, adnak-e tüzet a cigaretta meggyújtásához, az eredmény pedig igazán elkeserítő.Mit szólna ahhoz, ha egy gyerek azzal menne oda önhöz, hogy adjon tüzet a cigarettájához? Adna neki? Egy 12 éves ausztrál fiú és testvére letesztelték a felnőtteke...