Cigányszármazású rendőrként

Cigányszármazású rendőrként
A nyomozóvá vált cigány származású Horváth József őrmestert jó példaként állítják sorstársaik elé a rendőrök. József hasonló sorsú társainak is ajánlja a rendőri hivatást.

A rendészeti szakközépiskola elvégzése óta, másfél esztendeje, immár nyomozóként teljesít szolgálatot, az őrmesteri rangban álló Horváth József, aki a cigányszármazású fiatalok számára meghirdetett tanulmányi pályázatra jelentkezett annak idején. Pozitív példaként állíthatom a hasonló sorban élők elé, akik elhivatottságot éreznek a rendőrpálya iránt – fogalmazott Vanczák Zoltán alezredes a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság személyügyi szolgálat vezetője az idei pályázat közzé tétele kapcsán lapunknak.

Biztos munkahely

A tíz éves múltra visszatekintő ösztöndíj pályázattal két cigány származású középiskolás fiatal rendőrré válását támogatja idén a főkapitányság. Azok pályázhatnak, akik a középiskola utolsó három évfolyamának valamelyikén – évismétlés nélkül – tanulnak, és elérik a legalább 3,5-ös tanulmányi átlagot. Megfelelő a fizikai és pszichikai állapotuk, és életvitelük nem veszélyezteti a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását. Vanczák Zoltán elmondta, hogy tavaly nyolcan pályáztak és ketten nyerték el az ösztöndíjat. Az iskola elvégzése után számunkra a megyében biztosítanak munkát, ahol jelenleg hat cigányszármazású rendőr teljesít szolgálatot. Parancsnokaik szerint munkájukat megelégedéssel, jól végzik. A 2006/2007-es tanévre március 31-ig lehet pályázni. Bővebb információ a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság személyügyi szolgálatánál kapható – tette hozzá az alezredes.

Jól választott

Horváth József szülőfaluja Girincs, és szülei most is ott élnek. József azok közé tartozik, akik már tinédzserként elhatározzák, mivé válnak. A Diósgyőri Vasgyári Szakközépiskola rendészeti tagozatát éppen ezért választotta az általános iskola levégzése után. A végső ösztönzést egy idősebb rendőr ismerőse adta neki a pályázat benyújtásához. Úgy érzi, jól választott. Kollégái a Miskolci Rendőrkapitányságon teljes értékű társként fogadták el, és dolgoznak vele. József feleségével és kisgyerekével él együtt. Most azt fontolgatja, hogy megpróbálkozik a rendőrtiszti főiskola elvégzésével is. A most pályaválasztás előtt álló, és hasonló sorsú fiataloknak azt ajánlja, hogy ne féljenek a rendőri hivatástól. Semmiben nem szenved hátrányt, és tisztességes munkával egy életre szóló karrierépítési lehetőséghez is jut, aki a testület tagjává válik.

PT








hirdet�s