Nem csupán egy szerencsés szám Pácin

Pácini óvodások műsora
Pácini óvodások műsora - © Fotók: BG
Pácin – A hétvégén a XXI. Bodrogközi Napokat rendezték Pácinban.

Ha nyár, akkor Bodrogközi Napok Pácinban. Ez a rendezvény már eggyé forrt Pácinnal, olyannyira, hogy most a hétvégén már a XXI. Bodrogközi Napokat rendezték meg.

Összeköt

– Ez olyan esemény, amely összeköt minket, bodrogközieket – mondta köszöntőjében Gégény Zsuzsa, Pácin polgármestere. – Huszonegy évvel ezelőtt Pácin akkori polgármestere, Barati Attila érezte úgy, itt az ideje annak, hogy a trianoni békeszerződés miatt kettészakított Bodrogközben élők ismét kíváncsiak legyenek egymásra. Ez nem csupán egy kulturális seregszemle, ez az egységes Bodrogköz egymásra találása, egymás jobb megismerése, befogadása.

– Emlékszem, amikor néhány évvel ezelőtt elhelyeztük itt az időkapszulát, akkor egy kivételével valamennyi bodrogközi település vezetője itt volt – mondta megnyitójában dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője. – Az a nap is az össze­fogásról, a közös múltról, egy sorsról szólt, arról, hogy ha ott a Bodrogközön közös akarattal úgy gondoljuk, legyen fejlődés, akkor lesz is. Öröm számomra, ha ilyen alkalmakkor jelenthetem be, hogy csak a közeljövőben itt, Pácinban több mint 800 millió forintból létesülhet bölcsőde, amelyet talán már jövőre át is adhatunk. Ugyancsak lesz pénz a Mágocsy-kastély további fejlesztésére és tovább bővülhet a cigándi Bodrogközi Múzeumporta, de hosszasan sorolhatnám még azokat a beruházásokat, amelyek mind-mind azt a célt szolgálják, hogy a Bodrogköz minél élhetőbb régiója legyen az országnak.

Emléktorna

Stumpf Attila, a Cigándi Járási Hivatal vezetője beszédében elmondta, a magyar közigazgatás átalakítása, a Cigándi Járási Hivatal és azon belül is a kormányablak létrehozása érezhetően megkönnyítette a bodrogköziek életét azáltal, hogy az ügyintézés jelentősen leegyszerűsödött a polgárok számára.

4-megnyito-beszed

Barati Attila, a pácini eseménysorozat létrehozója sajnos már nincs közöttünk, de a páciniak nem feledkeztek el legendás polgármesterükről, és a nagy sportbarát településvezető emlékére a hagyományos vasárnapi focitornát elnevezték Barati Attila Emléktornának.

A sport mellett azonban számtalan kulturális program is jelen volt a XXI. Bodrogközi Napokon a rendezvénytéren és a Mágocsy-kastély területén.

BG



Cigánd.
BOON.HU






hirdetés