A pácini Faluház „lelke”

Trimáj Renáta
Trimáj Renáta - © Fotó: BG
Pácin – Trimáj Renáta türelmesen mászta végig a ranglétrát.

Ha Pácinban bármilyen rendezvényen meglátnak valakit, valaki meglát egy embert, aki az egyik pillanatban itt tűnik fel, a következőben ötven méterrel arrébb, akkor szinte biztos lehetnek abban, hogy Trimáj Renátát találták meg, aki hivatalosan nem vezetője a pácini Prof. Czinke Ferenc Faluháznak, de a településen sokan annak tekintik, hiszen manapság semmilyen esemény nincs nélküle a faluban.

Az internet hőskorában

– Amikor a kilencvenes években végeztem, a környéken nem volt olyan munka, amit szerettem, vagy a végzettségemhez illett volna – mondja Trimáj Renáta. – Mehettem volna a varrodába dolgozni, de inkább úgy döntöttem, települést váltok. Így kerültem Székesfehérvárra dolgozni. 2002-ben költöztem vissza Pácinba a fiammal. Akkor a Karcsa partján még nagy élet zajlott, nyaranta két-három gyerektábor is működött. A büfében segítettem, nem győztük sütni a lángost, majd Karcsára jártam át dolgozni. Később hallottam, hogy a Faluházba keresnek embert, így kerültem oda, először internetes felügyelőnek az e-pontba. Akkor még a régi, betárcsázós internet volt, hozzá három gép, délután kettőtől este nyolcig tartottunk nyitva. Akkora volt az érdeklődés, hogy egy gyereknek csak tíz perc netezés jutott. Addig a többiekkel társasjátékoztunk, kártyáztunk. Ebből alakult ki később a Pácini Ifjúsági Klub.

Jött egy újabb váltás.

– A második gyerekem megszületése után, amikor visszajöttem dolgozni, a konyhán találtam helyet. Közben elvégeztem egy kisgyermekgondozó tanfolyamot. A befejezése után úgy volt, hogy Pácinban is beindul a bölcsőde, de végül ez nem sikerült. A közfoglalkoztatásba kerülve a polgármesteri hivatalban végeztem irodai munkát, majd kulturális közfoglalkoztatottként 2014-ben kerültem ismét a Faluházba, ahol a mai napig is dolgozom. Miután kevesen vagyunk, itt nincs olyan, hogy valaki csak ezt a munkát végzi, a másik meg azt. Csapatmunka van, segítünk egymásnak.

Közösségként élni

Most az Idősek Napjára készül a csapat.

– Mostanában az Idősek Napjára készülünk, de igyekszünk minden korosztályt megszólítani, behívni a Faluházba és a települési rendezvényeinkre, hiszen csak így tudunk valódi közösségként élni – mondja Trimáj Renáta, majd megy vissza dolgozni, mert bármennyire nem egy hatalmas intézmény a Pácini Faluház, munka azért akad bőven.

ÉM-BG



Cigánd.
BOON.HU






hirdetés