Cigánd SE: Négy kellemes emlék…

Akt.:
A Cigánd SE csapata a 2013. októberi DVTK elleni Magyar Kupa meccs előtt
A Cigánd SE csapata a 2013. októberi DVTK elleni Magyar Kupa meccs előtt - © Fotó: Homoky György
Cigánd – Fogarasi Zoltán a 14. helyről indult és a 6. helyre érkezett a cigándiakkal.

Az NB III Keleti csoportjának előző szezonjában korán edzőváltás történt a bodrogközieknél, szeptember 3-án ugyanis Fogarasi Zoltán érkezett a kispadra.

– Kieső pozícióban vettem át az együttest, amelynek sem önbizalma, sem hite nem volt ekkor, amin változtatni kellett – nyilatkozta lapunknak a szakember. – Nehezen indult az eleje, de a nyolcadik fordulót követően elkezdtünk beindulni. Az egész évet tekintve a kellemes emlékek közül négyet említenék meg, nem fontossági sorrendben. Az első: nem bántam meg, hogy elfogadtam ennek a komoly hagyományokkal rendelkező klubnak a felkérését. Büszkén vallom, előre tudtunk lépni mind szakmailag, mind pedig mentálisan, abszolút látszik, hogy a csapatnak van jövőképe. A második a 19 meccsen át tartó veretlenségi sorozatunk, amely a három NB III-as csoport összevetésében a leghosszabb ilyen sorozat volt a 2013/2014-es bajnokságban. A harmadik a Ferencváros tartalék elleni áprilisi találkozó, idegenbeli rangadó, amelyen úgy tudtuk két vállra fektetni a zöld-fehéreket, hogy heten játszottak vissza náluk az NB I-es csapatból. A negyedik az itthoni Magyar Kupa összecsapásunk a Diósgyőr ellen, ami szintén örökre emlékezetes marad. A 70. percig érett a meglepetés, a végén azonban elfáradtunk, és a DVTK érvényesítette nagyobb tudását. Ez a mérkőzés is igazolta, hogy bárki ellen képesek vagyunk helytállni. A megváltozott kupalebonyolítás miatt újra összekerülhetünk a miskolciakkal, ami igencsak pikáns lenne…

A cigándiak július 3-án, csütörtökön kezdik a felkészülést a következő évadra, három nap után egy nap szünetet kapnak majd a játékosok, július 7-től pedig keményen „belecsapnak” a dolgok közepébe.

Stabil alap

– Két hétig napi egy edzés lesz, edzőmeccsekkel fűszerezve – folytatta Fogarasi Zoltán. – A harmadik héten edzőtáborba vonulunk majd, Abaújszántóra, ahol lesz edzés, felkészülési találkozó, megfelelő regenerációval. Az utolsó három hétre marad a ráhangolódás a bajnokságra, amit megelőz egy Magyar Kupa mérkőzés. A háttérmunkánk nagyon stabil, ami alap ahhoz, hogy szakmailag tudjunk fejlődni a jövőben. Az előző bajnoki év tanuló szezon volt minden NB III-as csapat számára az átszervezés miatt, és az is nyilvánvaló, hogy a következő még erősebb lesz. Ebben kell majd minden csapatnak megtalálnia a maga helyét, mi is bizonyítani akarunk, hogy nem volt véletlen ez a felállás, amit véghezvittünk. Nüanszokon múlt a jobb helyezésünk, a dobogó. Miben kell fejlődnünk? Hatékonyabbá kell tenni a támadójátékunkat, és pontosabbá az utolsó, döntő passznak minősülő támadásbefejezést. Aztán az előttünk végzett csapatokkal szemben, a rangadókon, sokkal több pontot kell szereznünk, mint azt tettünk az elmúlt bajnokságban. Örömteli, hogy tavaszra a védekezésünk nagyon összeállt, közel fele annyi gólt kaptunk, mint az ősszel, erre felépíthetjük az eredményesebb támadójátékunkat is. Több helyen hangoztattam, az egyik legstílusosabb játékot mi nyújtottuk, büszkén mondhatom, a legtöbb csapat az eredményeink alapján tartott tőlünk, furcsa volt, hogy a legtöbb ellenfél visszaállva játszott ellenünk, ami megnehezítette a támadójáték hatékonyságát. Ezekre a szituációkra is készülni kell, hogy jobban feltaláljuk magunkat. Bízom benne, látva a Keleti csoport feltételezett mezőnyét, hogy egyre több olyan csapat lesz, amelyik a támadójátékot bátran felvállalja majd. Elsősorban az NB II-es búcsúzó Kisvárdára, az erős Kazincbarcikára, a Létavértesre, a Debrecen II-re és a feljutott Salgótarjánra gondolok, hogy csak pár csapatot említsek. Szerintem nem lesznek kiemelkedően erős, vagy kiemelkedően gyenge csapatok.

Megütik a szintet

A keretben tervezett változásokról az alábbiakat mondta a vezetőedző.

– Ami már most megemlíthető, hogy elég bő kerettel fogunk kezdeni a próbajátékosok miatt, akiket az első másfél, két hétben szeretnénk tesztelni. Csakis olyan embert, embereket akarunk igazolni, akik már most megmutatják, hogy megütik ennek a komoly bajnokságnak a szintjét. Emiatt konkrét neveket egyelőre nem mondhatok, mindössze annyit, hogy erősítésre szorulunk szélső középpályás, irányító középpályás és center poszton is. Ezen kívül fiatalok terén is létszámot kell emelnünk, a szabályok miatt. Két távozónk már van: Fljáska Tibor visszautazott Kárpátaljára, Vasas Viktor – aki nagy érvágás – pedig külföldön folytatja tovább.

ÉM-MI

Bizonyítvány

  • A házi gólkirály: Roszel Róbert, 12 találattal
  • Az osztályzatok alapján a tavasz játékosa: Baksa Zoltán
  • Az edzői értékelés alapján a tavasz játékosa: Varga Krisztián
  • Az év játékosa: Ur László








hirdetés




hirdet�s