Cigánd SE: anyagi stabilitás, valamint biztos bennmaradás a cél

A cigándiak a bronzéremmel és az üvegserleggel
A cigándiak a bronzéremmel és az üvegserleggel
Cigánd – Az első néhány hazai NB II-es bajnoki találkozót (is) idegenben vívják a cigándiak.

Szerda este, a Hercegkúton megrendezett vacsorával lezárta a 2015/2016-os szezont a Cigánd SE labdarúgócsapata. A gárda bronzérmes lett az NB III Keleti csoportjában, de legjobb harmadikként feljutott az NB II-be. Az összejövetelen Fogarasi Zoltán vezetőedző röviden értékelte az évadot, illetve a trénertől elhangoztak különböző számok, statisztikai adatok is (a legfontosabb: a csoport gólkirálya Roszel Róbert lett 24 találattal).

Hetekkel ezelőtt azt írtuk a szakvezetővel kapcsolatban, nagy az esély arra, hogy a bodrogközieknél végzett munkáját a másodosztályban is folytathatja, s ez tegnapelőtt biztossá is vált – a megállapodás tényét Oláh Krisztián polgármester jelentette be. Az éremátadás során kiderült két, már biztos távozó személye: Ur László Nyíregyházára, Albert István pedig Ceglédre igazol. A klub természetesen igyekszik pótolni őket, valamint a még várhatóan „elmenő” játékosokat, zajlanak különböző tárgyalások, érdeklődések, illetve együttműködés körvonalazódik egy magasabb osztályban lévő klubbal.

Megalakult a kft.

Amint az ismert: az NB I-ben, valamint az NB II-ben csupán gazdasági társaságok üzemeltethetnek csapatot, ezért megalakult a Cigánd Futball Club Kft., amelynek 99 százalékban a helyi önkormányzat, 1 százalékban pedig a sport­egyesület a tulajdonosa. Az ügyvezető Tóth István lett, aki beszélt lapunknak célokról, költségvetésről.

– Két fő célunk van: az egyik a pénzügyi stabilitás megteremtése, a másik pedig a bennmaradás kiharcolása, szeretnénk, ha a csapat a 10–14. hely között zárna majd az NB II-ben – árulta el Tóth István. – A költségvetésünk tervezés alatt áll, pontos számot egyelőre nem tudok mondani, de az biztos, hogy nem mi leszünk az a klub, amely a legnagyobb anyagi keretből fog dolgozni. Mivel a sportpályánkon előreláthatólag augusztus közepéig, végéig felújítás zajlik – bővítjük a lelátót, az öltözőt, a pályát –, a beadott klublicencben Balmazújvárost neveztük meg hazai pályának, de ezen lehet módosítani. Elképzelhető, hogy ideiglenesen Kisvárdán fogunk hazai meccseket rendezni, de az is lehet, hogy az augusztusig kisorsolt mérkőzéseink pályaválasztói jogát felcseréljük.

A cigándiaknak június 13-án 12 óráig kell leadniuk a nevezésüket a Magyar Labdarúgó Szövetségbe.

Molnár István


A menetrend

Az első edzés tervezett időpontja: június 21., kedd (Nyíregyháza)

Június 23.: Ferencváros – Cigánd SE

Június 29.: Cigánd SE – TJ FK Velké Revistia

Július 2.: Hajdúböszörményi TE – Cigánd SE

Július 6.: Cigánd SE – FC Olimpia Satu Mare

Július 8.: FC Tiszaújváros – Cigánd SE

Július 13.: Kisvárda Master Good – Cigánd SE

Július 16.: Kamilla Gyógyfürdő Kupa (Balmazújváros)

Július 19.: Diósgyőri VTK tartalék – Cigánd SE

Július 21.: Tállya KSE – Cigánd SE

Július 23.: Nyírbátor – Cigánd SE

Felléptek a harmadik helyre

Az együttest a körzet országgyűlési képviselője, dr. Hörcsik Richárd látta vendégül Hercegkúton. A politikus gratulált a játékosoknak és a stábnak az NB II-be kerüléshez, s többek között így fogalmazott: „Biztosan vannak olyanok, akik irigykedve tekintenek Cigándra, amelynek úgy sikerült elérnie ezt a nagy eredményt, hogy a többi klub 10–15-ször nagyobb költségvetésből dolgozott. Büszkék vagyunk rátok, büszke rátok az egész térség, mert ti nem csak Cigándot képviselitek. Mi, zempléniek, bodrogköziek már csak olyanok vagyunk, hogy mindent megteszünk azért, ha valamit el szeretnénk érni, ha kidobnak az ajtón, bemegyünk az ablakon, ígérem, maximálisan mindent el fogok követni azért, hogy ennek a klubnak biztosítottak legyenek a feltételei. Elmondhatom, most már nekem is van egy csapatom, amely a megyében fellépett a harmadik helyre, Mezőkövesd és Diósgyőr mellé”.








hirdetés