CHARLES SIMONYI: A Nemzetközi Űrállomás csütörtökön hazánk felett, a fedélzeten magyar műszerrel

A Nemzetközi Űrállomás, fedélzetén Charles Simonyival csütörtökön este gyorsan haladó, fényes csillagként Magyarországról szabad szemmel is látható lesz. A világ ötödik űrturistájánál ott van annak a magyar találmánynak a továbbfejlesztett változata is, amelyet a világon először Farkas Bertalan próbált ki a világűrben. Április 12-e egyébként az Űrhajózás napja.

Az égen átvonuló fényes csillagként lesz látható Magyarország felett csütörtökön este a Nemzetközi Űrállomás. Az eseményt tiszta időben este fél 9-től szabad szemmel is meg lehet figyelni, amely egyébként nem ritka jelenség. A különlegességét az adja, hogy a Nemzetközi Űrállomás most éppen április 12-én, az Űrhajózás Napján vonul át felettünk, amelyet idén először saját programokkal ünnepel a budapesti Polaris Csillagvizsgáló.

Ezenkívül Simonyi péntekre virradóra ismét magyar diákokkal és rádióamatőrökkel beszélget a Nemzetközi Űrállomásról, amelyhez a kapcsolatot a fővárosi Puskás Tivadar Távközlési Technikumból biztosítják.

Charles Simonyi programja meglehetősen sűrű a Nemzetközi Űrállomáson. Nem egyszerűen szimpla űrturista, aki élvezi a súlytalanságot és gyönyörködik a látványban, hanem komoly tudományos munkát is végez. Simonyi annak a műszernek a továbbfejlesztett változatával dolgozik, amelyet 1980-ban Farkas Bertalan vitt először az űrbe. A Pille nevű magyar találmány előtt semmilyen berendezéssel nem tudták mérni a kozmikus sugárzást a világűrben. Ma már ez a műszer minden űrállomás fedéleztén ott van-mondta a Független Hírügynökségnek Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós.

Mivel Farkas Bertalan is részt vett Charles Simonyi felkészítésében, már Amerikában felmerült annak a lehetősége, hogy az űrturista vállalja el a mérési feladatokat a Pillével. Simonyi örült a felkérésnek és szívesen elvállalta. Farkas Bertalan úgy érzi, hogy emiatt a milliárdos üzletember szerepe biztos, hogy több egy űrturistáénál. Ráadásul a felkészültsége és a szoftvertervezői gyakorlati tapasztalata arra is jó lehet, hogy kipróbálja, sőt akár dolgozzon is a Nemzetközi Űrállomás berendezéseivel. Ha pedig még javaslatokat is tesz további fejlesztésekre, akkor az nemcsak az ő személyes sikere, hanem a magyar és az egyetemes űrtechnológiáé is lesz- tette hozzá Farkas Bertalan.

Csütörtökön van az Űrhajózás napja. Ezen a napon világszerte arra emlékeznek, hogy 1961. április 12-én a Vosztok-1 űrhajó fedélzetéről az orosz Jurij Gagarin, a világ első űrhajósa üdvözölte a Föld népeit. Az ünnepnek idén különös apropót ad, hogy ötven éve kezdődött az űrkorszak, amikor a Szputnyik-1 orosz mesterséges hold az első jeleket küldte vissza Föld körüli keringése során bolygónkra 1957. október 7-én.



Sporthírek