Centenáriumi emlékrepülés és aero piknik

Kétnapos ingyenes programsorozattal ünneplik a debreceni repülés 100. évfordulóját

Díszbe öltözött vendéglátók, rezes banda és mazsorettek várták szombaton délelőtt az égből érkező  vendégeket a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren. Nem sokkal 10 óra után meg is érkezett a várt gép, egy több mint 60 éves, de még kifogástalan állapotú Li 2-es, amilyennel a Malév elődje, a Maszovlet reptette az utasokat Debrecen és Budapest között 1946-tól. Elsőre csak elrepült a kifutópálya fölött, majd egy kör megtéve egy mai géphez képest rendkívül rövid landolás után a fogadóépület elé gurult. A pilótafülkéből többek között Győri Gyula önkormányzati képviselő szállt ki, aki első tisztként repült haza a veterán járművel.

A debreceni repülés 100 éves évfordulójára érkezett küldöttségből Fehérváry Géza a Malév üzemeltetési vezérigazgató-helyettese emléklapot adott át Pajna Zoltán alpolgármesternek, majd együtt leplezték le a fogadóépületben a belföldi polgári repülésre emlékező táblát. Az épület előtt pedig a centenáriumi emlékművet, mely előtt Fehérváry Géza arról beszélt, hogy a gazdasági válság, a magas kerozin ár és a vulkáni hamu miatti légtérzár ellenére is eredményesen működik a cég, amit az egyik legismertebb független nemzetközi szakmai szervezet éppen a napokban ismert el a Kelet-Európa Legjobb Légitársasága címmel. Hozzátette, az emlékrepüléssel pedig azt szerették volna példázni, hogy a társaság a múltjáról sem feledkezik meg. A Li 2-es-ről elmondta, részt vett az 1946. október 15-én megindult belföldi légi közlekedésben, előtte és utána pedig katonai célokat szolgált.

Pajna Zoltán utalt arra, hogy a 21 személyes Li 2-st az amerikai DC 3-asról mintázták a szovjetek, és az előbbiből több mint 2500-at, az utóbbiból viszont 10 ezernél többet gyártottak, így egy időben a légi közlekedés 90 százalékát bonyolították. A jelenről szólva elmondta, egyelőre nem lesz menetrendszerinti járat Debrecenből, csak charter gépek fognak közlekedni idén a légikikötőből.

A centenáriumot hagyományteremtő szándékkal kétnapos aero piknikkel teszi emlékezetessé az Airport Debrecen Kft. és a Főnix Repülőklub, melynek keretében szombaton este fél hétig, vasárnap pedig délután fél négyig különböző gépek repülését tekinthetik meg ingyenesen az érdeklődők. Emellett földi látványosságokkal is várják a látogatókat a szervezők, akik mindkét napon este 8 óráig sétarepülést is vállalnak.

ÉP   








hirdet�s