Célegyenesben az útfelújítások

Célegyenesben az útfelújítások - illusztráció
Célegyenesben az útfelújítások - illusztráció
Alsózsolca, Felsőzsolca, Sajókeresztúr – Három településen fontos, forgalmas útszakaszok újultak, újulnak meg.

– Egy hónappal ezelőtt jelentettük be, hogy választókerületem három településén, Alsózsolcán, Felsőzsolcán és Sajókeresztúrban útfelújítások lesznek, és mára elmondhatjuk, hogy hamarosan befejeződnek a munkálatok. A három beruházás értéke összességében meghaladja a negyedmilliárd forintot – mondta szerdai, Alsózsolcán tartott sajtótájékoztatóján Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője. – Mindenkinek köszönöm a munkát, hogy mindez gördülékenyen megvalósulhatott. Peiker Tamásnak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. B.-A.-Z. megyei igazgatójának a konstruktív hozzáállásához, a munkát végzőknek, a településen élőknek és közlekedőknek a türelméért, hogy végül jobb úton közlekedhessenek. Vallom, hogy üres szavakkal és ígéretekkel nem valósulhat meg semmi, csak úgy, ha mindenki teszi a dolgát, mint ebben az esetben is. Csak így fejlődhetnek, épülhetnek, szépülhetnek a települések. Összefogással a terveket meg tudjuk valósítani és így épülhet a jövő.

Nagy öröm

– Sajókeresztúron a vasúti átjárónál újult meg egy útszakasz, míg a közelmúltban Felsőzsolcán fejeztük be a Kassai út aszfaltozását – mondta Pei­ker Tamás. – Jelenleg pedig Alsózsolcán értek célegyenesbe a munkálatok, közel három kilométer hosszan újul meg a főút és természetesen elvégezzük a hozzá tartozó feladatokat is, mint például az útburkolati jelek festése. Közel 1800 tonna aszfaltot használunk fel az építéshez, és nagy örömünkre szolgál hogy sikerül a településen egy biztonságos közlekedést biztosító új burkolatot átadni.

ÉM








hirdet�s