Cégvezető és rendezvényszervező Ózdon

By Marosréti Ervin
Dancsok Tamás
Dancsok Tamás
Ózd – Az ózdi Piramis Kft. ügyvezetője, ám az elmúlt hetekben mint rendezvényszervező tűnt föl az országos, megyei és helyi médiumokban.

Dancsok Tamás, okleveles gazdasági mérnök-közgazdász, imádja a jó zenét, és immáron másodszor szervezte meg az Ózdi Jazz Parádét. Ráadásul a tavalyi után sikerült újítani, hiszen ezúttal a törzsgyár területén, a Rombauer-színpadon debütált az esemény. A régi vasgyári környezet pedig egy különleges hangulatot kölcsönzött a rendezvénynek.
– Jó volt a visszhangja a kétnapos fesztiválnak, mind a fellépők, mind pedig az érdeklődők részéről – összegzett Dancsok Tamás, főszervező. Úgy gondolom, érdemes volt ebbe a vállalkozásba belekezdeni. Varga Tibor barátommal és több segítőmmel együtt nagyon sokat mentünk, hogy minden a terveknek megfelelően alakuljon. Tudjuk, hogy vannak dolgok, amin változtatni kell, de összességében pozitív a kép.
Az acélöntő csarnok helyén kialakított színpadon igazi sztárelőadókat láthattak az ózdiak. Dancsok Tamásnak sikerült a városba csábítani Zsédát, Falusi Mariannt, és a Hooligansból ismert Csipát. Előtte való nap pedig egy tradicionális Jazz-estet tartottak, többek között a Benkó Dixieland Band fellépésével.
– Országszerte nagyon sok olyan ózdi barátom van, aki így vagy úgy, de segítő kezet nyújtott – folytatta Dancsok Tamás. – Az életemben is fontos szerepet tölt be ez az esemény, hiszen a mögöttünk hagyott hetekben rengeteget foglalkoztam ezzel az egésszel. Arra jöttem rá, hogy ha meg akarjuk változtatni az Ózdról kialakult negatív képet, akkor valamit nekünk, itt helyben kell tenni. Többek között ezért is jött létre a Jazz Parádé. Eltökélt szándékunk, hogy ezt a települést idővel bevonjuk a fesztiválvárosok sorába. Ráléptünk az útra, ezen szeretnénk tovább menni. A gyárban kulturális szempontból nagy lehetőségek vannak, hiszen a városvezetés is szeretne egy skanzent kialakítani. Mi pedig jobbnál-jobb koncertek és fesztiválok révén szeretnénk Ózd hírnevét pozitív irányba terelni.
–ME- 
 
Névjegy:
Neve: Dancsok Tamás
Születési idő: 1973. június 6.
Végzettsége: Gazdasági mérnök-közgazdász
Munkhelye: Piramis Kft., Ózd
Családi állapot: nős, egy kislány édesapja

 








hirdet�s