Cégnézőben jártak az autóipari klaszter tagjai

Két tagvállalat termékeivel ismerkedtek a vezetők
Két tagvállalat termékeivel ismerkedtek a vezetők - © Fotó: BOKIK
Miskolc – A FUX Zrt.-nél és az Északferr Kft.-nél jártak múlt szerdán az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter (NOHAC) tagvállalatainak vezető szakemberei.

A NOHAC tavaly indította el céglátogatás sorozatát, amelynek célja a tagvállalatok bemutatkozása, egymás tevékenységének megismerése, a kapcsolatépítés.

Fotó: BOKIK Fotó: BOKIK ©

A szabad- és szigetelt vezetékek gyártásával foglalkozó FUX a klaszter alapításának évében, 2006-ban csatlakozott a NOHAC-hoz. Miskolc meghatározó, közel kétszáz dolgozót foglalkoztató vállalkozását Csomós József ügyvezető igazgató mutatta be. Szó volt a fejlesztésekről, a nemzetközi kapcsolatokról, az innováció kiemelt szerepéről, és megtekintették a vendégek többek között a Miskolci Egyetemmel közösen működtetett anyagvizsgálati laboratóriumot, ahol a duális képzés keretében egyetemi hallgatók képzése is folyik.

Az Északferr Kft.-nél – amely 2014-ben lett klasztertag – Káli Attila üzletágvezető gyárlátogatással egybekötött tájékoztatót tartott. Elmondta, hogy a 2010-ben alapított vállalkozás árbevétele tavaly közel 2 milliárd forint volt, ennek 5 százalékát tette ki az export. Az emelés- és rögzítéstechnikai eszközök, autóipari bowdenek, felsővezetékek, villamosipari sodratok gyártásával foglalkozó cég filozófiájának meghatározó eleme az innováció, a folyamatos termékfejlesztés.

Fotó: BOKIK Fotó: BOKIK ©

A klaszter tagjai eddig több mint tíz cégnél jártak, így például a sárospataki Weinberg ’93 Kft.-nél, a kecskeméti Mercedes gyárban, a miskolci Boschban, a Hőker Kft.-nél, legutóbb pedig a Takatánál és az egri székhelyű ZF Hungária Kft.-nél.

– ÉM –








hirdet�s