Céges parkoló a fizető övezetben

Sorompóval elzárt, külön parkoló fogadja az áramszolgáltatóhoz autóval érkezőket a Kossuth utcán, ahol az E.ON 14 helyet vesz igénybe.

Amikor arról érdeklődtünk, mennyit fizet ezért a cég, a polgármesteri hivatalból azt a választ kaptuk, hogy ide is a DKV Rt. által a városban meghatározott díjszabás vonatkozik.

Ezért a területért a mindenkor érvényben lévő, fizető várakozóhelyekre vonatkozó rendeletben meghatározott díjat fizetik – válaszolta írásban Varga László, a polgármesteri hivatal főosztályvezetője. Hozzátette viszont, hogy a város és az rt. hosszútávú megállapodást kötött, melynek része egyfelől a parkolóhasználat, másfelől pedig az, hogy a cég jelentős összegekkel részt vállal a város fejlesztéseiben. – A terület biztosításakor mérlegeltük azt is, hogy az elmúlt 3-4 évben a társaság több tízmillió forint értékű beruházást hajtott végre.

Számolni kezdtünk: a város honlapján található adat szerint 165 forint óránként, ami havonta körülbelül 500 ezer, egy évben pedig 6 millió forint. Feltehető azonban, hogy nem óradíjat fizetnek, hanem éves parkolóbérleteket vettek – gondoltuk. Ennek ára (a civilek számára) darabonként 57 ezer, s ez 14-el szorozva 798 ezer forint.

De vajon hogyan kell a kedvezményeket kalkulálnunk? A fizető parkolókat üzemeltető cég, a DKV RT. vezérigazgatója válasza után erről is fogalmunk lehet. Mert Nagy Attila készséggel megosztotta velünk, hogy az E.ON nettó 600 ezer forint körüli összeget fizet, s természetesen maga szerelte fel a sorompót, tartja karban, illetve gondozza, takarítja a parkolót. Megjegyzendő: feltűnően tisztább, és a környezete is sokkal rendezettebb, mint a DKV. által üzemeltetett felületek.








hirdet�s