Bíznak a pontszerzésben

Ország-világ meggyőződhet arról, hogy nem a véletlen műve a Baktalórántháza VSE NB II-es futballcsapatának eddigi menetelése, már amennyiben a szombaton 13 órakor kezdődő, a Sport2 által közvetített soroksári mérkőzésen jó teljesítményt nyújt Kovács János legénysége.

A győzelem sosem jön rosszkor, de a Kecskemét elleni diadalunkra ez különösen igaz volt – beszélt a múlt heti csatáról a baktaiak trénere.

Előtte kissé kiestünk a ritmusból a szabadnappal, és hazai pályán sem szerepeltünk már immár egy hónapja. Most azonban az új feladatra kell koncentrálni, és Soroksáron is kemény meccsre számíthatunk. Ellenfelünk jó kis középcsapat, remek támadósorral rendelkezik és pontjainak többségét otthonában gyűjti. Ugyanakkor mi elvesztettük az utóbbi két idegenbeli meccsünket, és feltett szándékunk, hogy újra eredményesek legyünk otthonunktól távol.

A baktaiak jelenlegi keretéből talán csak Karkusznak és Kozma Józsefnek adatott meg, hogy élő televíziós közvetítés mellett lépjen pályára, így alighanem plusz motívációt jelent a kamerák jelenléte.

Ez valóban így van, bízom benne, hogy nem görcsöt okoz, hanem erőt ad a társaságnak a közvetítés – beszélt a témáról Kovács János. – Elismerés számunkra mindez, ugyanakkor jó reklámot „csinálhatunk” önmagunknak és a városnak is egy esetleges jó eredménnyel. Ami pedig a csapatot illeti, nem tervezek különösebb változást, vagyis a legutóbb csereként gólt szerző Szilágyi Norbert valószínűleg újra a kispadon kezdi az összecsapást, bízva abban, hogy frissen beállva újra veszélyt jelent az ellenfél kapujára.

A korai kezdés korai indulást is feltételez a baktaiak részéről, a csapat már reggel hatkor buszra száll, hogy kényelmesen odaérjen a soroksáriak otthonába.

– Bodnár Tibor –








hirdet�s