Bush aláírta a jelzálogpiaci válság megoldására szánt törvényt

George W. Bush amerikai elnök szerdán aláírta azt a törvényt, amely segíthet 400 ezer, lakásának elárverezésével szembenéző amerikai lakástulajdonoson, és támogatást nyújthat a válságba került Fannie Mae és a Freddie Mac jelzálogpiaci pénzintézeteknek is. A tervek szerint új hatóságokat állítanak fel, hogy növeljék a piacon a bizalmat és a stabilitást.

A törvény meggátolná a jelzáloggal terhelt ingatlanok elárverezését, valamint megállítaná az ingatlanpiacon az árak szabadesését azzal, hogy szövetségi szintű biztosítást vezetne be a jelzáloghitelekre 300 milliárd dollár (mintegy 45 ezer milliárd forint) értékben, azoknak a lakástulajdonosoknak, akik küszködnek a havi törlesztő részletek fizetésével. A tervek szerint a szabályozások szigorításával és azzal, hogy engedélyeznék a Kincstárnak, hogy tőkeinjekciót biztosítson a két legnagyobb amerikai jelzálogpiaci szereplőnek, visszaállítanák a lakosság Fannie Mae-be és Freddie Mac-be vetett bizalmát is.

Az 1938-ban alapított Fannie Mea, a Szövetségi Országos Otthonteremtési Jelzálogszövetség általánosan használt neve, míg a Freddie Mac az 1970. óta létező Szövetségi Otthonteremtési Jelzáloghitel Társaságé. Ez a két intézet uralja az Egyesült Államok jelzálogpiacának 45 százalékát. Magánszemélyeknek nem nyújtanak hitelt, hanem a különböző hitelintézetek ingatlanhiteleit vásárolják fel, ezzel az amerikai ingatlanpiac refinanszírozásának alapjait jelentik. A jelzálogpiaci válság kitörése óta a két pénzintézet tőzsdepiaci értékének mintegy 80 százalékát veszítette el.

A mostani ingatlanpiaci recesszió – amely az Egyesült Államokban a legsúlyosabb a Nagy Gazdasági Világválság óta – a magas üzemanyagárakkal és a szűkülő munkaerőpiaccal együtt jelentős terhet jelent a lakosságnak és a gazdaságnak egyaránt.








hirdet�s