Bűnmegelőzési konferencia Szuhakállóban

Szuhakálló – Bűnmegelőzési konferenciát tartottak október 10-én Szuhakállóban, a rendezvény célja az volt, hogy a térség bűnmegelőzési és közbiztonsági helyzetét tekintsék át a szakemberek – adta hírül az opont.

Az eseményen előbb Dávid István, Szuhakálló polgármestere köszöntötte a megjelenteket, aki méltatta a településen működő polgárőrség munkáját. Ezt követően Tóth János, a Jákfalvai Polgárőr Egyesület elnöke nyitotta meg a konferenciát, majd a térség bűnmegelőzési helyzetéről beszélt Dudás Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke pedig a polgárőrség bűnmegelőzésben betöltött szerepéről szólt. A rendezvény végén öt polgárőr egyesület kapott új, korszerű járművet, mely a jövőben jelentősen javítja majd az érintett szervezetek működési feltételeit.

 








hirdetés