Bundabotrány – Lippai Ákos még előzetesben van

Akt.:
Bundabotrány - Lippai Ákos még előzetesben van
Bundabotrány - Lippai Ákos még előzetesben van
Miskolc – Hetek óta „csend üli” meg az úgynevezett bundaügyet. Ez a csend azonban csak látszólagos.

A közelmúltban arról értesültünk, hogy egy-két játékost már kiengedtek, ezért megkerestük dr. Fazekas Gézát, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvívőjét, akitől először azt kérdeztük: jelenleg hány gyanúsítottjuk van?

Harminc gyanúsított

– A bundaügynek harminc gyanúsítottja van – felelte dr. Fazekas Géza, majd így folytatta: – Közülük négyen vannak előzetes letartóztatásban, a többiek pedig szabadlábon védekeznek.

A szóvívőtől a most az NB II Keleti csoportjában szereplő REAC játékosairól is kértünk információkat. Válaszában a szóvívő leszögezte: már egy volt, vagy jelenlegi REAC-labdarúgó sincs előzetes letartóztatásban. A főügyészség a széles körben, jelenleg is nagy erőkkel folyó nyomozásban folyamatosan vizsgálja a kényszerintézkedések fentartásának szükségességét. Az említett személyek esetében már nem álltak fenn a legsúlyosabb kényszerintézkedés feltételei, ezért a főügyészség az érintett gyanúsítottak letartóztatását megszüntette, de ezek a személyek ugyanakkor továbbra is gyanúsítottként szerepelnek az ügyben.

Jelenleg is

Ezután Lippai Ákosra, a DVTK élvonalbeli együttesének volt középpályására kérdeztük rá. A piros-fehérek egykori csapatkapitányáról ezt mondta a szóvívő:

– L. Ákos jelenleg is előzetes letartóztatásban van. Rajta kívül az ügy három főszereplője K. Zoltán, L. Mátyás és S. László van jelenleg is letartóztatottak között.

A sajtószóvívőtől arról is érdeklődtünk, hogy az elmúlt hetekben, vagy napokban kerültek-e újabb összecsapások a Központi Nyomozó Főügyészség látókörébe?

– Újabb két U19-es mérkőzéssel kapcsolatban és két klubcsapatok közötti nemzetközi barátságos felkészülési találkozóval kapcsolatban került sor folytatólagos gyanúsításközlésekre – folytatta dr. Fazekas Géza, aki részleteket is közölt lapunkkal: – K. Zoltán és L. Mátyás esetében mind a négy meccsel, Cs. János estében egy U19-es és két klubcsapatok közötti nemzetközi barátságos felkészülési mérkőzéssel, M. Tamás estében egy U19-es találkozóval, míg S. Krisztián esetében egy klubcsapatok közötti nemzetközi barátságos felkészülési kilencven perccel kapcsolatban közöltünk gyanúsítást.

Azt is megtudtuk, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalássorozat részeként jelenleg huszonhét mérkőzést vizsgál. Mivel a főügyészség a nyomozást még nem zárta le, így a további eljárás eredményeként mind a gyanúsítotti kör, mind pedig a megalapozott gyanúval érintett meccsek száma tovább bővülhet.

ÉM-KT


Akár egy évig is

Megkérdeztük dr. Bajáky Gábor ügyvédtől, hogy a hatóság egy gyanúsítottat mennyi ideig tarthat előzetes letartóztatásban? 

„A vádirat benyújtása előtt az előzetes letartóztatást a nyomozási bíró alkalmanként legfeljebb három hónappal, összesen legfeljebb az elrendelésétől számított egy év elteltéig meghosszabbíthatja – felelte a sportügyekben igencsak járatos szakember, majd hozzátette: – Ezt követően az előzetes letartóztatást a törvényszék egyes bíróként eljárva alkalmanként legfeljebb két hónappal meghosszabbíthatja.”








hirdet�s