Bulvár-celeb

2021.04.05. 10:20

Kemenesi Gábor elárulta: nem csak vakcinázva lehetnek védettek a gyerekek

Mivel egyre több gyerek is elkapja a koronavírust, így sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon kaphatnak-e majd oltást, és mikor. Kemenesi Gábor virológus azonban elárulta, nem csak vakcinázva lehetnek védettek a kölykök.

Kemenesi Gábor elmondta: Izraelből érkezett egy remek tanulmány, amely azzal foglalkozik, hogy amikor a 19- 50 év közötti korosztály jó része megkapja a koronavírus elleni vakcinát, akkor az milyen hatással van a gyermekközösségekre, akik viszont még nem kaptak vakcinát – írja a Ripost.

„Az látszott ebből a tanulmányból, hogy amennyiben a felnőtt közösség átoldódik, ezzel párhuzamosan csökken az esetszám a gyermekek körében is. Ez azért nagyon jó hír, mert sokakban él az a jövőkép, hogy a gyerekek akkor lesznek majd védettek, ha ők is ténylegesen vakcinálva lesznek. Alapigazság most is, hogy amennyiben a járványok terjedése magas szintű, úgy minden közösséget jobban érint (idősotthonok, gyermekközösségek) és ha ezt le tudjuk nyomni, akkor ők is sokkal nagyobb biztonságban lesznek, az ő köreikben előforduló esetszámok is folyamatosan csökkenni fognak. Ez egy nagyon jó hír” – emeli ki a téma kapcsán a virológus, aki az alábbi videó elején beszél erről.

A szakember mindennek alátámasztásaképpen egy diagramot is bemutatott az izraeli adatokkal, melyen jól látszik: ahogy nő az átoltottság, úgy minden korosztályban párhuzamosan esnek az esetszámok. Kemenesi kiemeli: ez nagyon biztató adat.

„Ha a felnőtt lakosságot átimmunizáljuk, és visszaszorítjuk a járványt, akkor annak minden szinten jó hatása lesz, ezek már valós adatok, minden téren” – hangsúlyozza a virológus.

A Pfizer hamarosan vizsgálja a gyerekek oltását

A gyerekek beoltása jelenleg nem engedélyezett egyetlen koronavírus elleni vakcinával sem. Néhány országban ugyan 16 éves kortól adható a Pfizer-vakcina, de a kisebb korosztály beoltására még egyetlen gyártó sem vállalkozott. A kísérleteket a 12-15 éveseknél a Pfizer/BioNTech már meg is kezdte. A német-amerikai vállalat úgynevezett harmadik fázisú kutatásában eddig 2259 gyermek vett részt, a szakemberek hamarosan publikálhatják az eredményeket.

Mára azonban az is eldőlt, hogy hamarosan egy újabb vizsgálati szakasz kezdődhet 4500 fél és 11 év közötti korosztályba tartozó gyermekek bevonásával. A kutatók ennek során szeretnék megállapítani, hogy milyen hatékonysággal működhet a fiatalabb generációnál az oltásuk, illetve azt esetleges veszélyekre is választ kaphatnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!