Budapestre jönnek a pénzügyi tervezés világsztárjai

Budapest, 2015. augusztus 25., kedd (MTI) – A világ legismertebb biztosítási szakemberei tartanak előadásokat és szemináriumokat a magyarországi életbiztosítási szakmai képviselőinek szeptember 18-án Budapesten – közölte a rendezvényt szervező Pénzkultúra Alapítvány az MTI-vel.

Az “Életbiztosítási csúcstalálkozó” résztvevői a biztosítási iparág legkeresettebb tanácsadóitól tanulhatnak el mesterfogásokat, szakmai fortélyokat, kaphatnak kézzelfogható tanácsokat – mondta el Solymár Attila, a Pénzkultúra Alapítvány alapítója.

A biztosítási szakember megjegyezte, a rendezvény – amelynek helyszíne a Budapesti Kongresszusi Központ – a magyarországi biztosítási szakma összefogásával valósulhatott meg. “Biztosítótörténeti vívmány is, hogy az egymás iránt amúgy sokszor bizalmatlan biztosítók képesek létrehozni és fenntartani egy közös platformot, ahol a fejlesztés, tanulás igényével vesznek részt munkatársaik” – mondta.

Az Életbiztosítási csúcstalálkozó sztárelőadója Solomon Hicks lesz, aki az életbiztosítás-értékesítés területén a világon az egyik legkeresettebb és – ennek megfelelően – a legdrágább amerikai coach. Hicks a délelőtti előadását követően – akárcsak a többi előadó – a délutáni szekcióban szakmai szemináriumot is tart.
A találkozóról bővebben lehet olvasni a penzkultura.hu internetes oldalon.

– MTI –



Sporthírek