Budapesten is sikeresek a miskolci szimfonikusok

Akt.:
Oláh Vilmos
Oláh Vilmos - © Fotó: MSZZ
Miskolc, Budapest – December 3-án ismét a fővárosban ad koncertet a Miskolci Szimfonikus Zenekar.

Az elmúlt évadok sikeres fővárosi szereplésein felbuzdulva az előző évadban döntött úgy a Miskolci Szimfonikus Zenekar, hogy megveti lábát Budapesten, és egy kétalkalmas bérletet kínál a hallgatóságnak a fővárosi Olasz Kultúrintézetben. A rövid sorozat koncertjeinek műsora a népszerű komolyzenei klasszikusokat idézik.

Nagy siker volt

Az első hangverseny nagy sikerrel zajlott vasárnap, sok ismerős arcot láttak a közönség soraiban. A koncert programja szabad válogatást kínált az európai romantika „d” tonalitású szimfonikus terméséből. A bolygó hollandi nyitánya az ifjú Richard Wagner mesterműve, majd Jean Sibelius II. szimfóniája hangzott el. A műsor igazi kuriozitása, Henryk Wieniawski II. hegedűversenye, amelynek szólista-tolmácsolója a világjáró Oláh Vilmos, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmestere volt. A koncertet Dobszay Péter dirigálta.

Második alkalommal március 3-án találkozhat a közönség a miskolci zenekarral az Olasz Kultúrintézetben, ahol többek között Szergej Rahmanyinov III. (d-moll) zongoraversenye a kihívások egyike hangzik majd el, Balog József tolmácsolásában. Az orosz alkotás a francia romantika népszerű remekével, Cézar Franck egyetlen, szintén d-moll hangnemű szimfóniájával találkozik az est programjában. Vezényel a Liszt Ferenc- és Bartók–Pásztory díjas Antal Mátyás, a zenekar művészeti vezetője.

ÉM


Medveczky Ádám
Miskolc - Erkel 125 címmel szervez gálahangversenyt a Miskolci Szimfonikus Zenekarral a Bartók Plusz Operafesztivál, Erkel Ferenc halálának 125. évfordulóján. A december 10-én, hétfőn este 7-kor, a miskolci Művészetek Házában kezdődő kulturális esemény szólistái: Rálik Szilvia (szoprán), László B...

Miskolc - Októberben is színvonalas koncertekkel lepték meg a közönséget a miskolci ­szimfonikusok. A hónap első napján Ütemvárosba kalauzolták el a zenészek az óvodásokat és a kisiskolásokat a Játsszunk zenét a szimfonikusokkal! című hangversenyükön a Művészetek Házában. A forgatókönyvet írta ...