Budapest Pride – Velünk teljes! mottóval megkezdődött a fesztivál

A svéd Antonia Vai énekesnő (j) és Barna Margit gitáros a 21. Budapest Pride fesztivál hivatalos megnyitóján a budapesti New Orleans Clubban 2016. június 24-én.
A svéd Antonia Vai énekesnő (j) és Barna Margit gitáros a 21. Budapest Pride fesztivál hivatalos megnyitóján a budapesti New Orleans Clubban 2016. június 24-én. - © MTI Fotó: Marjai Janos
Budapest – Velünk teljes! mottóval megkezdődött a 21. Budapest Pride LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) fesztivál péntek este Budapesten. A július 3-áig tartó programsorozat hivatalos megnyitóján a fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke egyebek mellett azt mondta, szeretnék, ha ez a fesztivál olyan örömünnep lenne, mint egy focigyőzelem.

Nagy Szilvia azt is mondta, szeretnék, ha a politikai közbeszéd nem lenne sértő, megalázó, lekezelő, és azt is szeretnék, ha a kormányszóvivő megemlékezne a Pride hetéről, továbbá ha a felvonulásukon a rendőrség a maroknyi rendzavarót kerítené körbe, nem pedig az ünneplő tömeget. A terézvárosi New Orleans Clubban tartott esti rendezvényen felolvasták az ombudsmannak a kulturális fesztivált köszöntő levelét. Ebben Székely László az idei Pride mottójára utalva egyebek mellett azt írta, az LMBTQ emberek, ahogy más kisebbségi csoportok is, a társadalom integráns és értékes szereplői.

Utalt arra, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a szexuális irányultság és a nemi identitás a személyiség lényeges, és így különös védelmet igénylő vonásának tekintendő. A társadalom teljessége csak akkor valósulhat meg, ha a többségitől eltérő identitások nyílt vállalása nem jár megbélyegzéssel, ha senkinek nem kell titkolnia a személyiségének lényeges vonásait – fogalmazott az ombudsman.

A fesztivál nyitóbeszédét idén Kiss Tibor Noé író tartotta, aki egyebek mellett arról beszélt, minden kirekesztettnek a saját sérelme, az őket érő diszkrimináció fáj, pedig ha közel mennének a másikhoz, megérthetnék egymást. Ezzel összefüggésben felidézte egyik legszomorúbb élményét, amikor egy transzszexuális közösségben többen cigányoztak. Van olyan, amikor a kirekesztettek is kirekesztenek másokat – hívta fel a figyelmet.

Arról is beszélt, próbálják meg azokat is megérteni, akik elutasítják őket. Meg kellene tanulnunk úgy kiállnunk magunkért, hogy közben megpróbáljuk megérteni azokat, akik velünk szemben állnak. Miért ne kezdhetné el ezt a gesztust ez a közösség gyakorolni? – vetette fel.

A szervezet ismertetése szerint a jövő hét végéig tartó fesztivál koncertekkel, kiállítással, irodalmi és színházi programokkal, tánctanítással, margitszigeti futással és piknikkel, játék- és táncesttel, valamint beszélgetésekkel és vitafórummal várja az érdeklődőket.

A Budapest Pride szervezet elsősorban az Andrássy úti felvonulásairól vált ismertté; az idei programot július 2-án, szombat délután tartják.

A rendezvényen – amelyen megemlékeztek a 49 orlandói áldozatról is – átadták a Háttér Társaság díját, amelyet Nagy Szilvia vehetett át.

A hivatalos megnyitón mások mellett részt vett Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete, Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke, Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, Juhász Péter, az Együtt alelnöke, Schiffer András LMP-s politikus, Szél Bernadett, az LMP társelnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, Szabó Tímea, a PM társelnöke és Ungár Péter, az Európai Zöld Párt LMP-által delegált elnökségi tagja, valamint több nagykövetség képviselője.

“A Budapest Pride egy feminista és anti-rasszista szemlélettel működő leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) szervezet. Víziónk szerint olyan világot képzelünk el, ahol a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) embereket nem éri rendszerszintű és hétköznapi hátrányos megkülönböztetés nemi identitásuk és/vagy szexuális orientációjuk miatt, ahol teljes az LMBTQ emberek társadalmi elfogadottsága” – olvasható egyebek mellett a szervezet honlapján.

– MTI –



Sporthírek