Búcsúznak a Klik-től, a centrumokba mennek

Minisztériumot vált néhány középiskola júliustól (Illusztráció)
Minisztériumot vált néhány középiskola júliustól (Illusztráció)
Borsod-Abaúj-Zemplén – Újabb változás az oktatási rendszerben. Fenntartóváltás a küszöbön.

Országszerte újabb 11 középiskola kerül át a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól valamelyik szakképzési centrumhoz. Ez azt jelenti, hogy a fenntartójuk július 1-jétől nem az Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz, hanem a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az újabb átszervezés megyénkbeli iskolákat is érint: a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola a Miskolci Szakképzési Centrumhoz kerül, a sátor­aljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola, valamint az intézmény Trefort Ágoston Szakképző Tagiskolája a Szerencsi Szakképzési Centrum keretén belül folytatja a munkát.

Bizakodóak

A sátoraljaújhelyi intézmények igazgatója, Tiszolci Józsefné azt mondta lapunknak, számítottak a változásra, a döntés nem volt számukra meglepetés. Tavaly ugyanis már átkerültek olyan intézmények az NGM-hez, melyekben gimnáziumi képzés is folyik.

– Bizakodóak vagyunk, mert azt reméljük, hogy a fenntartóváltásnak köszönhetően bővíteni tudjuk szakképzési kínálatunkat, és rugalmasan tudunk azon változtatni a gazdaság igényeinek megfelelően – fogalmazott az igazgató. Megtudtuk: az intézményben 2 gimnáziumi osztály működik évfolyamonként, 2 szakközépiskolai (szeptembertől csak egyet indítanak), valamint az érettségi utáni szakképzés. A Trefortban pedig csak szakképzés folyik.

Érdeklődtünk a mezőkövesdi iskolában is, de az igazgató nem kívánt nyilatkozni.

Megszűnik?

Kovács Jánostól, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatójától azt kérdeztük, nem kell-e aggódniuk a most hozzájuk kerülő, de vegyes profilú intézményeknek, hogy idővel megszűnik ott a gimnáziumi képzés. (A kormány célja ugyanis az, hogy a gazdaság igényeinek megfelelően a szakképzést erősítse az országban.)

A főigazgató jelezte: a középiskolák változtatás nélkül mennek át a szakképzési centrumokhoz. Ez nem újdonság, van már arra példa, hogy vegyes profilú iskolák tartoznak az NGM-hez. Mint mondta, nem valószínű, hogy a mostani kiváló gimnáziumokban megszüntetnék ezt a profilt. Jelezte: már felvette a kapcsolatot a mezőkövesdi iskolával, minden kérdést átbeszéltek, lényegi kérdés nem merült fel. Az intézményben körülbelül egyenlő a diákok létszáma a gimnáziumi és a szakközépiskolai képzésen, de ehhez jön még ősztől az érettségi utáni szakképzésben részt vevők száma.

Az átszervezéssel kapcsolatban kérdéseket tettünk fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának, de válasz egyelőre nem érkezett.

Meglepődtek

Más megyékben azonban van, ahol igencsak meglepődtek az iskolaigazgatók az átszervezésen, írja az egyik oktatással foglalkozó portál. Az erről szóló kormányrendelet ugyanis június 13-án jelent meg, így az átadás-átvételre valamivel több mint két hét állt rendelkezésre. Sőt, olyan intézmények is akadnak, ahol általános iskolai képzés is folyik a középiskolai mellett, és olyanok is, ahol a szakképzésre mindössze a diákok egynegyede jár. Felmerül tehát a kérdés: mi lesz a sorsuk ezeknek az intézményeknek? Országos szinten összesen 11 középiskolát érint a mostani átszervezés.

– Hegyi Erika –


Az érintett középiskolák

A következő iskolák kerülnek át július 1-jétől a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz:

  • Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola,
  • Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola,
  • Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola Trefort Ágoston Szakképző Tagiskolája,
  • Budai Középiskola,
  • Fejér Megyei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola,
  • Bolyai János Általános Iskola,
  • Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola,
  • Berettyóújfalui Arany János Gimnázium Egészségügyi Szakképző és Közgazdasági Szakközépiskola,
  • Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium,
  • Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola.








hirdetés