Búcsút int a szegények orvosa Borsodban

Akt.:
Helyettesítő orvosok látják majd el ideiglenesen a négy település betegeit
Helyettesítő orvosok látják majd el ideiglenesen a négy település betegeit - © Fotó: Dreamstime
Borsod-Abaúj-Zemplén – Négy abaúji település betegeit hagyja hátra az Angliába költöző háziorvos.

Több mint 2450 ember háziorvosa volt a nigériai származású dr. Dunmade Adeolu John, aki közel 30 éve él Magyarországon, 19 éve orvos, és 13 éve a legszegényebb embereket gyógyította Abaújban. Azért a múlt idő, mert nemrég úgy határozott, hogy itt hagyja Magyarországot, családjával Angliába költözik, talált ott egy jó háziorvosi állást. Szerettünk volna vele beszélni, de azt mondta, nem akar szerepelni az újságban, mert eleget írtak már róla, és több tévériportnak is ő volt a főszereplője. A szegények gyógyítójaként került be a köztudatba.

Isteni csoda lenne

Alsóvadászon mindennap rendelt, Csenyétén, Felsőgagyban és Alsógagyban pedig helyettesített, mert a felsőgagyi praxist már 2004 óta hirdetik, de mindhiába. Kérdés azonban, hogy mi lesz most az abaúji települések betegeivel?

Szemán János, Alsóvadász polgármestere kérdésünkre válaszolva jelezte, amint dr. Dunmade lemond az alsóvadászi praxisjogról, azonnal meghirdetik azt. Bár sok reményt nem fűz hozzá, mert mint fogalmazott, isteni csoda lenne, ha jelentkezne valaki. Ezért felvette a kapcsolatot az egyik szikszói háziorvossal, aki hetente kétszer ellátná az alsóvadászi betegeket is. Erre már április 1-jétől szükség lenne, mert igaz, hogy dr. Dunmade április 30-áig még a település háziorvosa, de előtte a szabadságát tölti. A helyettesítő orvossal még most folynak a tárgyalások, az asszisztensnővel azonban sikerült egyeztetni, ő Miskolcról jár Alsóvadászra. A településen 1600 embert kell ellátni.

Ha nem lesz hangoskodás

Csenyétének már megvan az új háziorvosa, tudtuk meg Horváth Miklós megbízott polgármestertől. Igaz, továbbra is helyettesítő orvos gyógyítja majd az 535 embert, mert itt sincs remény arra, hogy állandó háziorvost találjanak. A baktakéki háziorvos látja majd el Csenyétét, hetente kétszer. Csenyéte is „híres” község. Azért került már nemegyszer a címlapokra, mert többször is „elnyerte” az ország legszegényebb települése címet.

– Szerettük dr. Dunmadét, sajnáljuk, hogy elmegy. Ha mégis meggondolná magát, várjuk vissza. A gyerekek is szerették, jól el lehetett vele beszélgetni, és értett az emberek nyelvén – mondja Horváth Miklós. Hozzáteszi: a szegény falvakat nem szívesen vállalják el az orvosok.

– Csenyétén csak roma emberek laknak, és vannak közöttük olyanok, akik szeretnek hangoskodni, veszekedni. De a baktakéki doktornő azt mondta, csak akkor vállalja el a falut, ha mindenki rendesen viselkedik. Amennyiben valaki rendelés közben hangoskodni kezd, feláll, és nem jön többet – vázolja a helyzetet a megbízott polgármester.

Busszal viszik

Felsőgagyban is a baktakéki doktornő helyettesít majd, tudtuk meg Szabó Krisztián polgármestertől. Jelezte: ő is sajnálja dr. Dunmadét, mert elégedettek voltak vele.

– Nem egyszerű a kistelepüléseken háziorvost szerezni, a felsőgagyi praxist is már nagyon régen hirdetjük, de nem jelentkezik senki. A baktakéki doktornő hetente egyszer jön majd Felsőgagyba, de ennek is örülünk. Viszont van állandó asszisztensnőnk, aki napi 8 órában látja el a feladatát. Megegyeztünk a doktornővel, hogy ha valakinek sürgős orvosi segítségre lesz szüksége, falubusszal visszük el hozzá Baktakékre. Az ügyelet pedig Encsen van – tette hozzá a polgármester.

Alsógagyban Takács László polgármestert kérdeztük. Megtudtuk tőle, hogy ideiglenesen nekik is lesz helyettesítő háziorvosuk, ezt a települést is a baktakéki orvos vállalta el.

– Nagyon sajnáljuk dr. Dunmadét, mert szerettük, mindenkivel jól szót értett. De mit tehetnénk? – tette föl a költői kérdést a polgármester.

Hegyi Erika


Betöltetlen praxisok

Nemrégen írtunk arról, hogy a február 1-jén közzétett adatok szerint megyénkben 51 olyan praxis van, mely tartósan betöltetlen. A legrégebb óta betöltetlen praxisok: Felsőtelekes, Cserépváralja, Abaújkér, Putnok, Hernádvécse, György­tarló, Felsőgagy (itt 2004 októbere óta, vagyis több mint 14 éve nincs állandó háziorvos), Taktakenéz (2004. november óta), Viss (2005. október óta), Szuhogy (2006. március óta) és Hejőszalonta (2006. július óta).


Lipusz Lóránt halmaji háziorvos 72 éves, és ezzel az életkorral még nem is tartozik a legidősebbek közé
Halmaj, Miskolc - Megyeszerte komoly gondot jelent, hogy nincs jelentkező a háziorvosi praxisokra. Abaújban a 60 éves háziorvosok fiatalnak számítanak. De az egész megyében ez a helyzet. Nem jó a praxistörvény. Nem biztosítja az orvos megfelelően erős jogi állását. Ráadásul gyenge a finanszírozás...