Búcsú Kaszás Attilától

Végső búcsú Kaszás Attilától
Végső búcsú Kaszás Attilától
Budapest – Szerdán délután 4 órakor tartják Kaszás Attila hamvasztás utáni búcsúztatását a Nemzeti Színház parkjában.

A Hajóorr-ba tervezett szertartáson Tóth Tibor a Komáromi Jókai Színház igazgatója, Lukács Sándor színművész, Jordán Tamás a Nemzeti Színház főigazgatója, Rudolf Péter színművész, és Szarvas József színművész búcsúzik el a pályatársak, barátok nevében is a 47 évesen elhunyt színművésztől. Kaszás Attila hamvait Várszegi Asztrik, püspök, pannonhalmi főapát áldja meg . A szertartáson közreműködik a Rév együttes.

A Nemzeti Színház igazgatósága minden gyászolót arra kér, hogy aki virágot visz, csak egy szállal érkezzen, délután 3 óra és háromnegyed 4 között.

A Jászai Mari-díjas színész március 23-án hunyt el – 4 nappal azután, hogy összesett a Nemzeti Színház edzőtermében. Mint utóbb kiderült, agyvérzése volt, műtéttel sem lehetett megmenteni az életét.








hirdet�s