Búcsú és mulatság Galvácson

Galvács – A nagy meleg sem szegte kedvét a mulatni vágyóknak.

A község önkormányzata, valamint a „Galvácsért” Baráti Kör Egyesület közös szervezésében Galvácsi Búcsút és Mulatságot szerveztek augusztus 19-én a település szabadidőparkjában.

Köszöntők és műsorok

A színpadon elsőként a Szendrői Református Általános Iskola Néptánc csoportja mutatta be műsorát, majd Tomori József és kislánya kutyás bemutatója következett. A melegben kellemes lehűlést biztosított a tűzoltók habpartija.

A gyerekek óriás csúszdán, ugrálós csúszdán szórakoztak, séta­kocsikáztak, arcfestést és csillámtetoválást készíthettek, élvezhették a különböző ízesítésű vattacukrokat, megcsodálhatták a lufihajtogató bohócokat, a nagyobbak pedig íjászkodhattak is.

Slezsák József polgármester köszöntője után a szendrői Százszorszép Majorette Csoport, majd Szandra és Attila ismert slágerekkel hozta hangulatba a közönséget. Demeter Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjét követően Sláger Tibó előadóművész saját dalaival aratott sikert. A hangulat megalapozása után a Stereo Band együttes húzta a talp alá valót, és megkezdődött a galvácsi utcabál, melyen éjjel egy óráig mulattak a vendégek.

ÉM