Brutálisan megverték áldozataikat az útonállók – előzetesbe helyezte őket a miskolci bíróság

Előzetes letartóztatásba helyezte a miskolci bíróság pénteken délután azt a két fiatalt, akik több járókelőt is kiraboltak, majd megvertek Miskolcon – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szabó József, a B-A-Z Megyei Bíróság szóvivője. A 17 és 24 éves útonállók Megyaszóról utaztak el a borsodi megyeszékhelyre, ahol véletlenszerűen kiválasztott áldozataiktól elvették értékeiket, majd brutálisan megverték őket. Az egyik megtámadott férfinak még a bokáját is eltörték.

Úgy tudjuk, a 17 éves fiú minden rablást beismert, az idősebbik csak néhányat. Az útonállók – a rendőrség gyanúja szerint – véletlenszerűen választották ki áldozataikat, akik között volt 30 és 60 éves is. A kiszemelteket általában percekig követték, majd amikor elhagyatott részhez értek, megtámadták őket. Mindent, amit csak tudtak elvettek tőlük: pénzt, mobiltelefont, karórát, majd megverték, megrugdalták áldozataikat.

Az egyik járókelőnek még a bokáját is eltörték. A 17 és 24 éves útonállók ellen rablás miatt indult eljárás. Pénteken mindkettejüket 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a miskolci bíróság.

Az idősebbik támadó nyáron szabadult a börtönből. 2003-ban szintén útonállás miatt 6 éves börtönbüntetésre ítélték. Kedvezménnyel szabadult.