Brüsszeli robbantások – Ausztriában is fokozták a biztonsági intézkedéseket

Bécs – A keddi brüsszeli robbantásokat követően Ausztriában is fokozták a biztonsági intézkedéseket, az államfő pedig “mélységesen” elítélte a több tucat halálos áldozatot követelő merényleteket.

Heinz Fischer úgy fogalmazott, nem szabad, hogy a terrorizmus és a támadások senkit sem téríthetnek le a demokratikus útról.

Christoph Schönborn, Bécs érseke megfontoltságra és elszántságra intett a “gonosz elleni küzdelemben”, és azt mondta, hogy nem győzhet a gyűlölet.

Az osztrák alkotmányvédelmi és terror-elhárítási hivatal (BVT) vezetője az osztrák közszolgálati rádióban (Ö1) úgy fogalmazott, hogy a szélsőséges iszlamizmus miatt magas a terrorfenyegetettség. Peter Gridling szerint a teljes biztonság csupán illúzió, a hatóságok pedig nagy kihívás előtt állnak, hogy időben felismerjék a veszélyt. Számos európai polgár csatlakozott már az iszlám államhoz, ezért nem aludhatunk nyugodtan – mondta.

Közölte, hogy a tavaly novemberi párizsi terrortámadások megszervezésével és lebonyolításával vádolt Salah Abdeslam, akit a napokban fogtak el Brüsszelben, az ősszel kétszer is megfordult Ausztriában. Gridling tájékoztatása szerint az osztrák hatóságok a protokollnak megfelelően jártak el, és értesítették erről a belga hatóságokat, azonban nem terrorizmus gyanúja, hanem kisebb bűncselekmény miatt. A hivatal vezetője hangsúlyozta: Abdeslam nem toborzott híveket Ausztriában.

Ausztriában a keddi brüsszeli robbantásokat követően megerősítették az általános biztonsági intézkedéseket a köztereken, tömegközlekedési csomópontoknál, a reptereken, pályaudvarokon, a nemzetközi szervezetek székhelyeinél. A belügyminisztérium szóvivője szerint a fokozott biztonsági intézkedés nem lesz kihatással a lakosok mindennapjaira.

Délután a bécsi Hofburg, a parlament és a fontosabb állami épületek osztrák zászlaját félárbocra engedték.

Az ausztriai Iszlám Hitközség is elítélte a robbantásokat, és reményét fejezte ki, hogy a politikusok és a véleményformálók részt vesznek a szíriai háború kérdésének megoldásában.

– MTI –








hirdetés