Brüsszeli merényletek – Uniós vezetők: nyílt és demokratikus társadalmunk elleni támadás történt

Brüsszel – A brüsszeli merényletek a nyílt és demokratikus társadalom elleni támadások voltak – jelentették ki az uniós tagállamok állam- és kormányfői, valamint az uniós intézmények vezetői közösen kiadott nyilatkozatukban kedden.

Az uniós intézmények, valamint a tagállamok – köztük Magyarország – vezetői nyilatkozatban fejezték ki együttérzésüket az áldozatok hozzátartozóival és ítélték el a kedden reggel Brüsszelben, két helyszínen elkövetett robbantásos merényleteket, amelyben a legutóbb megerősített információk szerint 34-en meghaltak és több mint 230-an megsebesültek.

A vezetők köszönetüket fejezték ki a belga népnek és kormánynak azért, hogy befogadták fővárosukba az uniós intézményeket.

Kijelentették: az Európai Unió és minden tagállama szolidaritását fejezi ki Belgiummal és eltökélt a veszéllyel való közös szembenézés mellett, minden szükséges eszközt rendelkezésre bocsátva.

“A támadások csak tovább erősítik elhatározásunkat, hogy megvédjük az európai értékeket és a toleranciát az intoleranciával szemben. Egységesek maradunk a gyűlölet, az erőszakos szélsőségek és a terrorizmus elleni küzdelemben” – hangsúlyozták nyilatkozatukban az európai politikusok.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából