Bronzérem és kategóriagyőzelem

Bronzérem és kategóriagyőzelem
Miskolc – Egy beállítási malőr miatt úszott el az év végi abszolút ezüstérme ifj. Kiss Lászlónak és Varga Zsuzsannának.

A Maximmun Racing Team kettőse dobogóra állhatott a rallytúra bajnokság utolsó futamán is, ám az éves összetettben meg kellett elégedniük a bronzéremmel. Ugyanakkor a H4T kategóriában magyar bajnoki címet szerzett az egység, ami hatalmas előrelépést jelent a pályafutásuk során. Így tehát vegyes, de inkább pozitív érzésekkel zárták a Vác környékén megrendezett évadzárót.
– Sajnos már az elején lemondhattunk a futamgyőzelemről és ezzel együtt az abszolút második helyről is – összegzett ifj. Kiss László. – Kiderült ugyanis, hogy rossz futómű értékekkel kezdtük a versenyt, ami egyértelműen látszott az első kör időeredményein is. Nagy hátrányba kerültünk, de szerencsére a versenyt kívülről figyelő Kazár Miki a segítségünkre volt. A szervizparkban korrigáltuk a hibát, és elkezdtük ledolgozni a hátrányunkat. A folytatásban mindent megtettünk, de hiába nyertük meg mind a négy gyorsaságit, minimális különbséggel így is a harmadik helyen zártuk a hétvégét. A győztestől 4.7, a másodiktól pedig 1.4 másodperccel maradtunk le. Most az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. A kategóriánkban ugyanis magyar bajnokok lettünk, az ezüst elszalasztását azonban sajnáljuk.
Az egész éves szereplésével elégedett a Maximmun Racing Team párosa. Már csak azért is, mert a hat futam alatt egyszer sem hibáztak. Az autót nem törték össze, vezetői hiba miatt pedig nem veszítettek pontokat. Vezetéstechnikai oldalról nagyon sokat léptek előre, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek a mögöttünk hagyott hónapokban.
– Szerettünk volna bajnokságot nyerni, de hamar látszott, hogy a technikai különbségek miatt erre nem lesz lehetőségünk – folytatta ifj. Kiss László. – A második pozíció viszont egyértelműen elérhető volt. De… Hát… ilyen a technikai sport. A stabil műszaki háttér ettől függetlenül az egész évben adott volt, amiért a szervizcsapat oszlopos tagjainak csak köszönettel tartozunk. A jövővel kapcsolatban már körvonalazódnak a terveink. 2013-ban minden bizonnyal egy EVO IX-essel fogunk versenyezni. Szeretnénk az első osztályban indulni, mert a fejlődésünket a több versenykilométer és a változatosabb pályák hozhatják meg. Ugyanakkor az is igaz, hogy a túrások családi légköre nagyon hiányozni fog. Erre az évre nem szeretnénk végleg eltenni a versenyautót. Komlón jó lett volna rajthoz állni, de sajnos nem jön össze, ugyanakkor a Mikulás vagy a Szilveszter Rallyn, és januárban egy nemzetközi versenyen is jó lenne ott lenni.

A III. PM PEUGEOT Vác Rally (nem hivatalos) végeredménye

1. Velenczei Ádám, Csiki Attila (Mitsubishi Lancer EVO IX.) 30:41.8
2. ifj. Vincze Ferenc, Csernai Zsolt (Mitsubishi Lancer EVO IX.) +3.3
3. ifj. Kiss László, Varga Zsuzsanna (Mitsubishi Lancer EVO VI.) +4.7
4. ifj. Cseh Vilmos, Fejes Gábor (Mitsubishi Lancer EVO IX.) +13.1
5. Tajmel Tibor, Csendes Zsolt (BMW M3) +31.1
6. Barna Tibor, Labant Tamás (Mitsubishi Lancer EVO IX.) +36.7

-ME-








hirdet�s