VII. Monoki Babfesztivál

2019.07.15. 10:30

Szerencsi győzelem Monokon

Karibi táncosok produkciója nyitotta a nagy hagyományú rendezvényt.

Serfőző László

(Középen balra) Egeli Zsolt szerencsi alpolgármester és Koncz Ferenc is gratulált a nyerteseknek

Fotó: SfL

Bár a babból készítendő ételek főzésének versenye szombaton volt, nem kis érdeklődés kísérte a VII. Monoki Babfesztivál péntek esti felvezetését.

Az érdeklődőket – amolyan nyitányként – karibi táncosok produkciója lepte meg, majd a koncertszínpadon Bártfay Emese polgármester köszöntötte a fesztivál vendégeit. Monok első embere háláját fejezte ki mindazoknak, akik az elmúlt, több mint fél tucat esztendőben segítségére voltak a babfesztiválok szervezésében, annak lebonyolításában. Hangsúlyozta – egy kimutatás szerint –, évente mintegy kétezer fesztivált tartanak hazánkban, a Monoki Babfesztivál az első ötven között szerepel, ami egy kiváló csapat munkájának az eredménye.

Szombaton tizennégy standnál készültek a babalapanyagú ételek, amelyeket hozzáértő zsűri bírált. Végül megszületett a végeredmény, a versenyt Szerencs város Polgármesteri Hivatala nyerte, második lett Alsódobsza, harmadik pedig Bekecs csapata. Koncz Ferenc országgyűlési képviselő különdíjának a Szerencsi Rend­őrkapitányság munkatársai örülhettek. A monoki két nap hangulatát koncertek sora emelte, és nagy sikert könyvelhetett el Bártfay Emese polgármester, aki Straub Dezső társaságában adott elő operettet, amolyan rögtönzött duó formájában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában