Helyi közélet

2012.12.05. 19:27

Nem termeljük, vesszük az áramot

Borsod-Abaúj-Zemplén - Nem várható 2015 előtt jelentősebb nagyerőművi beruházás Magyarországon.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Nem várható 2015 előtt jelentősebb nagyerőművi beruházás Magyarországon.A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. nem számol azzal, hogy új erőmű épülne Magyarországon elkövetkező években és egyelőre azzal sem, hogy a megyénkben közelmúltban leállított tiszaújvárosi, berentei és tiszapalkonyai – korábban az AES által működtetett – erőművek újra bekapcsolódnának a villamosenergia-termelésbe.

A Mavir szerint ugyan a hazai villamosenergia-fogyasztás az utóbbi időszakban nem növekedett, középtávon azonban évi 1,5 százalékos bővülésre lehet számítani, közben pedig több erőművi blokk is elöregszik. Gond, hogy több áramtermelő – így az AES Tiszai Erőművének négy, összesen 900 megawatt teljesítményű blokkja – is kiesett.

Tekintetbe véve a fogyasztás bővülését is, a következő egy-két évben 1000 megawatt körüli többlet teljesítményre lesz szükség. A tervek alapján azonban 2015 előtt nem várható, hogy jelentősebb nagyerőművi beruházás induljon Magyarországon, ezért ez szükségszerűen az import növekedését eredményezheti. A pillanatnyi igényktől függő – jelenleg 10 és 30 százalék között mozgó – áramexport az elkövetkező esztebndőkben mindenképpen nőni fog.

ÉM-SZB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában