Sport

2014.11.23. 12:11

Kerékpáros „terminátorok” a Városháztéren

Miskolc - A „Miskolci Pedálkirály” elnevezésű kerékpáros versenysorozat utolsó állomását jelentő Pedálkirály Terminátor - Miskolc Autóház Kupa mezőnye november 15-én, a belvárosban, a városháztéri Szent István-parkban mérte össze tudását.

Miskolc - A „Miskolci Pedálkirály” elnevezésű kerékpáros versenysorozat utolsó állomását jelentő Pedálkirály Terminátor - Miskolc Autóház Kupa mezőnye november 15-én, a belvárosban, a városháztéri Szent István-parkban mérte össze tudását.

A rendező Freeriderz SC - talán az idei év utolsó napsütés napján - 4 korcsoportba sorolta a résztvevőket, akik az előcsatározásokat követően a fináléban döntötték el a végső helyezések sorsát. A mintegy 600 méteres pálya meglehetősen technikásra sikerült. Az egyik letörésnél már a szabadedzés alatt is többen tanácstalanul nézték, hogy a bátrabbak milyen technikával abszolválják azt a kritikus szakaszt. A 2 körös, maximum négy sportolót rajtvonalra szólító futamok színvonalára jellemző, hogy többször is csak az utolsó méterek döntöttek a két továbbjutó sorsáról.

A női döntőben Kovács Piroska magabiztosan győzött.

A legifjabbak között a sorozat egyik állomásáról sem hiányzó ezúttal is fölényesen utasította maga mögé ellenfelét.

A férfi 2-es korcsoportban Gönczi Attila egyértelmű esélyesként állt rajthoz, melyet az elődöntőben és a döntőben is érvényesíteni tudott. Érdekesség, hogy ebben a futamban helyet követelt magának a hazai rallysport egykori él-menője, Vojcsik „Golyó” Ferenc is.

A férfi1-es korcsoport fináléja hozta a leglátványosabb, legizgalmasabb küzdelmet. A rajtot Flaskó Szabolcs kapta el a legjobban, aki Molnár Péterrel a nyakában néhány méter előnyre tett szert. Az első kör végén, a célegyenesben Péter igazi terminátorként, „izomból” néhány centivel megelőzte vetélytársát, de a fent említett letörésnél a bringások kicsit összeakadtak, melyből ő jött ki rosszabbul. Szerencsére nem lett nagy a sérülés és a bringa is egyben maradt. Szabolcs elsősége nem volt kérdés, Péter hozta a második helyet, míg a második körben Kerékgyártó Norbertet megelőző Molnár György kiharcolta a dobogó harmadik fokát.

A 2014-es Pedálkirály Terminátor legjobb körideje Molnár Péter nevéhez fűződik, aki a középdöntőben 3:12:03 alatt teljesítette a távot.


Eredmények

Nők:

  • Kovács Piroska, 4:14.42 perc,
  • Nónay Fanni, 4:30.72
  • Fiúk:

  • Nagy Pongrác (Freeriderz SC) 4:50.90,
  • Balázs Márton, 5:55.24.
  • Férfi 1-es korcsoport:

  • Flaskó Szabolcs (Freeriderz SC) 3:15.05,
  • Molnár Péter, 3:20.36,
  • Molnár György 3:21.52
  • Férfi 2-es korcsoport:

  • Gönczi Attila (Freeriderz SC) 3:34.54,
  • Polonkai László (Freeriderz SC) 3:47.18,
  • Lukács Róbert, 4:07.54, 4.Vojcsik Ferenc, 4:08.60.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!