Bridge nem játszik

Bridge nem játszik
Bridge nem játszik
London – Az angol Chelsea FC balhátvédje, Wayne Bridge kihagyja a Valencia elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő első mérkőzését, kedden este ugyanis meg kellett műteni sérült térdét.

A védő az angol válogatottban sem léphet pályára a nemzeti csapat két március végi Európa-bajnoki selejtezőjén Izrael és Andorra ellen.

A térdműtétet azért kellett végrehajtani, hogy kitisztítsák a sérült testrészt, ezzel pedig megakadályozzák az esetleges későbbi, súlyosabb szövődmény kialakulását. A csapat orvosai szerint Bridge-re még a Valencia ellen április 4-én esedékes BL-negyeddöntőn sem számíthat José Mourinho, a kékek edzője.

Az első mérkőzést a Chelsea otthonában, a Stamford Brige-en rendezik, a másodikat pedig hat nappal később, a valenciai Mestalla-stadionban.








hirdet�s