2012.02.9 14:06; Frissítve: 2012.02.9 14:06


BRFK: nem sérültek meg rendőrök az éjjeli kórházi verekedésben

Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Nem sérültek meg rendőrök vagy kórházi dolgozók a SOTE I. számú, Baross utcai szülészeti klinikáján múlt éjszaka történt verekedés során – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI érdeklődésére csütörtökön, cáfolva az ezzel ellentétes tartalmú sajtóhíreket. Az MTI úgy tudja, a verekedés egy tartozás miatt robbant ki két család között.

 

A BRFK – megerősítve éjszakai tájékoztatását – azt közölte: egy fővárosi egészségügyi intézményben két, több tagból álló társaság között szóváltás alakult ki, amely tettlegességig, verekedésig fajult, az összetűzés során egy ember könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrök a helyszínről négy embert állították elő a VIII. kerületi rendőrkapitányságra, velük szemben csoportos garázdaság bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A BRFK határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint térelválasztó oszlopokkal verték a rendőröket, akik pajzzsal védekeztek, és orvosok, nővérek is megsérülhettek a tömegverekedésben. A közlés szerint nem merült fel olyan információ, mely szerint a garázdaságban érintett személyeken kívül más is megsérült volna.

A verekedés a SOTE I. számú, Baross utcai szülészeti klinikáján történt. A kórház vezetése az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni, arra hivatkozva, hogy az ügyben rendőrségi eljárás folyik.

Az MTI kórházi dolgozóktól úgy értesült, hogy a verekedés két család között, egy korábbi tartozás miatt robbant ki, és nem azért, mert az intenzív osztályon kezelt újszülötthöz nem engedték be a nagy számban megjelent rokonokat.

Az MTI úgy tudja, hogy a családtagok egy-egy hozzátartozójukhoz érkeztek a kórházba, akinek gyermeke született, és a klinika folyosóján találkoztak. Egyikük a korábban kölcsönadott pénzt követelte volna vissza, és ebből előbb szóváltás, majd dulakodás, később verekedés alakult ki; a kórház dolgozói ezt követően értesítették a rendőrséget.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
OGY – Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az állampolgárok tájékoztatásához és véleményének megismeréséhez [...] tovább »
Mal: teljesíthetetlen az ötnapos határidő, nincs technológia a vörösiszap-tározó lefedésre
Ajka, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Nem áll rendelkezésre a hatóságok által engedélyezett és bevizsgált [...] tovább »
OGY – Felfüggesztették az ittasan karambolozó fideszes képviselő mentelmi jogát
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn felfüggesztette a fideszes Tilki Attila [...] tovább »
OGY – Új törvényt hoztak a közadatok újrahasznosítására
Budapest, 2012. május 21., hétfő - Az Országgyűlés hétfőn új jogszabályt fogadott el a közszféra [...] tovább »
A forint erősödött az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest kora estére
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A forint erősödött hétfőn kora estére a délutáni és a reggeli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés