BRFK: Kevesebb bűncselekmény Budapesten

Csaknem három százalékkal csökkent 2008 első felében az ismertté vált bűncselekmények száma a fővárosban. Több a sikeres felderítés is. A zseblopások száma emelkedett – áll a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön kiadott közleményében.

Három százalékkal kevesebb bűncselekmény történt Budapesten 2008 első felében, mint a tavalyi időszakban. A vagyon elleni bűncselekményekből tíz százalékkal oldottak meg többet, mint az előző évben. Ezen belül a betöréses lopások sikeres felderítése három és fél, a lakásbetöréseké pedig csaknem duplájára nőtt.

A rablások száma is visszaesett, mintegy három százalékkal, ezzel azonban nem nőtt arányosan a sikeresen megoldott ügyek száma.

A BRFK közleménye szerint az autót is kevesebbet loptak 2008-ban, hét százalékkal. Közlekedési bűncselekményekből csaknem harminc százalékkal követtek el kevesebbet, mint a hasonló időszakban.

A gazdasági és a személy elleni bűncselekmények száma nem változott.

Zseblopásokból valamivel több volt, mint tavaly, megoldani viszont nem sikerült több ügyet, ezért a BRFK a közeljövőben ezeken az arányokon változtatna – áll a közleményben.








hirdet�s