Brexit – A magyar álláspontról adott tájékoztatást Dublinban Takács Szabolcs

Dublin/Budapest – Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépésével és az EU reformjával kapcsolatos magyar elvi álláspontról adott tájékoztatást Dublinban Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára.

Mint az MTI-nek csütörtökön telefonon elmondta, a látogatás aktualitását az adta, hogy a brit népszavazást követő helyzetben elindult egyfajta gondolkodás az unió jövőjéről. Írországot közvetlenül és mélyen érintette a brit népszavazás eredménye, mert gazdasági és társadalmi téren is igen szoros szálak fűzik Nagy-Britanniához. A felek egyetértettek azzal, hogy az EU 27 másik tagállamának közösen kell kialakítania az álláspontját arról, hogy a brit kilépés folyamatát hogyan vigyék végig.

Takács Szabolcs tájékoztatta az ír felet arról is, hogy Magyarország milyen szempontok mentén képzeli el azt a reformot, amely révén az unió visszanyeri a versenyképességét és az állampolgárok bizalmát, és hatékonnyá, stabillá válik.

Az államtitkár két napot töltött tárgyalásokkal az ír fővárosban, és előadást is tartott ezekről a kérdésekről az ír külügyi intézetben. Tárgyalópartnerei az ír miniszterelnök tanácsadói és a külügyminisztérium uniós ügyekért felelős szakpolitikusai voltak.

A két ország kapcsolatai hagyományosan jók és kiegyensúlyozottak, s az ír kormány megértő Magyarország európai uniós politikájával kapcsolatban, és sok uniós ügyben hasonló az álláspontjuk – hangsúlyozta az államtitkár.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából






hirdetés