2012.01.15 20:47; Frissítve: 2012.01.15 20:47


Brassói siker a Jégcsarnokban

Brassói siker a Jégcsarnokban
Rendkívül fontos, az alapszakasz harmadik helyéért folyó küzdelmet erősen befolyásoló mérkőzés várt a Jegesmedvékre vasárnap este.

A mérkőzést nagy lendülettel kezdték a csapatok, hiszen 24 másodperc alatt mindkét kapura leadták az első lövést. A 3. percben Saluga nagy löketét védte bravúrral Polc, majd így tett fél perccel később Fodor bombájával is. A feszültség érződött a játékosokon, hiszen a 6. percben már kialakult egy kisebb lökdösődés. A 7. percben egy szabályosnak tűnő góltól fosztották meg a Miskolcot. Nagy ugorhatott ki, be is lőtte a szólót, ám les miatt nem adták meg. A Macik fölényben játszottak, de kihagyták a nagyobbnál is nagyobb helyzeteiket, közben pedig a Brassónak is voltak veszélyes kontrái. A 15. percben ritkán látható góllal szerzett vezetést a Brassó. Emberhátrányban Varga lőtte ki a korongot saját harmadából – több, mint 40 méterről –, és a levegőben „kacsázó” pakk Budai mellett a jobb alsó sarokba vágódott (0-1). Szerencsére gyorsan jött a válasz: Fodor cselezte be magát a kapu elé, és éles szögből a Polc mellett a jobb alsó sarokba lőtt (1-1).

Tini Maci-gól

A második harmad gyorsan ismét vezetést szerzett a vendégcsapat. Bartzen cselezte át magát a Macik hátsó alakzatán, majd mattolta Budait (1-2). Nyomott a Miskolc, az 5. percben ismét Nagy léphetett ki egyedül, ám ezúttal Polc védeni tudott. A 13. percben egyenlítettek a Macik. Nagy lövése kipattant Polcról, és a jókor érkező 17 éves Ritó közelről a hálóba vágta a pakkot (2-2). Sajnos azonnal válaszolt a Brassó, a következő támadásban Varga lövése akadt meg a jobb sarokban (2-3). Bő egy perccel a harmad vége előtt Barinka lépett meg egyedül, és szólója végén a kimozdított Budai mellett a kapuba csúsztatta a korongot (2-4).

Nem sikerült egyenlíteni

A harmadik harmad 4. percben Saluga kapott remek passzt, egyedül vezette rá Polcra, majd a magabiztosan lőtte el mellette a pakkot, amely a jobb sarokban landolt (3-4). Nagyon beszorult ekkor a Brassó, de a Macik kihagyták a legnagyobb lehetőségeket is. A 15. percben Sijka közvetlen közelről Polcba vágta a korongot. Az utolsó percben Greg Lindqvist lehozta Budait, ez azonban visszaütött, mert hat másodperccel a vége előtt Varga üreskapus gólt lőtt (3-5).

Jegyzőkönyv

Miskolci Jegesmedvék – Corona Fenestela Brasov 3-5 (1-1, 1-3, 1-1)
Miskolci Jégcsarnok 1100 néző V: Kincses, Pálkövi, Juhász

Gól: Fodor, Ritó, Saluga, ill., Varga (2), Bartzen, Barinka
Kiállítás: 0 perc illetve 8 perc

MJJSE: Budai – Popovics, Chmelo, Szilágyi, Saluga, Ritó, Jarabek, Láda P., Dubek, Svasznek, Urbán, Fodor, Bonar, Miskolczi, Lindgren, Orosz, Rafaj, Sijka, Nagy, Gyenes (k). Edző: Greg Lindqvist.
Corona Fenestela Brasov: Polc – János, Adorján, Varga, Fodor, Borsos, Péter, Kertész, Antal, Pál, Barinka, Lőrincz, Filip, Bartzen, Basilidesz, Dávid, Zsók, Nagy, Fülöp (k). Edző: Peter Mikula.

Greg Lindqvist: – Az első harmadban remekül játszottunk, de a másodikban elvesztettük a fonalat. Hiába volt megint rengeteg helyzetünk, elpuskáztuk azokat, közben pedig buta gólokat kaptunk.
Antal Előd: – Helyenként jó játékkal győztünk ma, igaz az első harmadban a kapusunk segített ki bennünket a nehéz pillanatokban. Az alapszakasz harmadik helyét akartuk most bebiztosítani, és ez sikerült.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
Debreceni úszó Eb 1. nap: Három a magyar igazság
Úszás - Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő ezüstéremnek örülhetett. tovább »
Csúcstámadás előtt áll Klein Dávid Mount Everest-expedíciója
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Egy héttel későbbre, május 26-ra tette át a Mount Everest [...] tovább »
Bogár-ezüst Csabáról
Bogár János, az Encsi VSC-Hell sportolója második helyen végzett az elmúlt hétvégén megrendezett 15. [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Sakk vb-döntő – Anand sikerével egyenlített
Moszkva, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A címvédő indiai Viswanathan Anand vasárnapi vereségét követően [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés