Brassóban nagyszerű rajtot vettek a Macik

Brassóban nagyszerű rajtot vettek a Macik
Miskolc – Romániában kezdte a pontvadászatot a Jegesmedvék Erste-ligás jégkorongcsapata.

Az alapszakasz keretében nem kevesebb mint harminckét mérkőzés vár a piros-fehérekre, akik a sorozat nyitómeccsét erdélyi-székelyföldi túrájuk keretében péntek este Brassóban vívták. A Macik azzal a céllal vágtak a ligabajnokságnak, hogy negyedszer is elsők akarnak lenni. A vendégek gyakorlatilag legjobb együttesükkel utaztak el: visszatért közéjük a nyáron Új-Zélandon szerepelt Tóth A., Hajós viszont még sérülés miatt jó ideig nem áll mestere rendelkezésére.

Pavuk kezdte

Az első harmad a szokásoknak megfelelően nagy küzdelmet hozott, a kapuk gyakran kerültek veszélybe. Sokáig úgy tűnt, hogy 0-0-lal térnek pihenőre a gárdák, de 19.27-nél Pavuk értékesítette Tóth A. átadását (0-1). Ekkor a Jegesmedvék második sora volt fenn, szemben a házigazdákkal, a brassóiak közül ugyanis a második sorból hárman, a harmadikból pedig ketten tartózkodtak a jégen. A statisztika szerint egyébként az ASC tagjai tizenháromszor, a miskolciak játékosai pedig tizenegyszer célozták meg a ketrecet, a kapusok pedig tizenkét, illetve tizenegy védést produkáltak. A második harmad elején MacMillan kapott kétperces kiállítást, az emberelőnyt azonban nem tudták kihasználni Magosiék. A 24. percben Tóth G. ült ki kényszerből, de ebből a fórból sem született gól. A 36. percben Kulmala növelte a miskolciak előnyét (0-2), majd a játékrész vége felé Láda B. szedett össze százhúsz másodperces „jutalmat”, a négy DVTK-játékos azonban kihúzta öt ellen az időt. Ebben a húsz percben a vendégek fölényét (9 és 15 volt a lövések száma) a ketrecre célzott korongok száma is jelezte.

2+2 perc

A zárófelvonásban Vas magas bottal való játékért 2+2 perces büntetésben részesült, az ügyesen korongozó és nagy akarással harcoló diósgyőrieknek azonban sikerült kibekkelniük a legnehezebb pillanatokat is. A hajrának Sirokovs és Miskolczi páros kiállításával vágtak a csapatok. Az 58. percben pont került a „mondat” végére, Vas ugyanis emberelőnyből belőtte a harmadik találatot (0-3), így nagyszerű rajtot vett a borsodi társaság. Az pedig külön dicséri a gárdát, hogy idegenben érintetlen maradt a hálója, Adorján százszázalékos mérleget nyújtott a kapuban.
A DVTK Jegesmedvék ma magyar idő szerint 17 órától Csíkszeredán lépnek fel.

ÉM-KT



Jegyzőkönyv

ASC Corona 2010 Brasov (romániai) – DVTK Jegesmedvék
0-3 (0-1, 0-1, 0-1)

Brassó, 1000 néző. V.: Csata, Csomortani , Rédai.

ASC Corona 2010 Brasov: Polc – Sirokovs, Filip, Gliga, Walls, MacMillan – Nagy I., Stoflet, Mihály Á., Saluga, Tranca – Bíró O., Bors Huba, Bíró M., Bíró G., Zabludovskyy – Nagy Cs., Balázs Zs., Zsók, Péter Zs., Mihály E. – Tőke (cserekapus). Vezetőedző: Antal Előd.

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Leppanen, Rusk, Magosi, Galanisz, Miskolczi – Láda B., Rantanen (1), Pavuk 1 (1), Vas 1, Tóth A. (1) – Vojtkó, Gőz, Ritó, Kulmala 1, Sakaris (1) – Bernáth, Karda, Köllő, Albert T., Tóth G. – Kiss B. (cserekapus). Vezetőedző: Mikael Tisell.

Kiállítások: 6, ill. 10 perc.

Antal Előd: – Jobbak voltak a vendégek.

Mikael Tisell: – A mérkőzés eleje egy bokszmeccsre hasonlított, ahol a két fél fogást keresett egymáson. Szerencsére mi szereztük meg az első gólt, és utána sikerült kontrollálni a mérkőzést. A meccs előrehaladtával úgy éreztem, hogy mi vagyunk az erősebb csapat, a kulcsmomentum az volt, amikor a harmadik harmadban sikerült kivédekeznünk az emberhátrányokat, ezután kezünkben volt a találkozó. Szép gólokat ütöttünk, Adorján ismét remekül védett.









hirdet�s