Helyi közélet

2014.01.13. 20:43

Álrendőrt fogtak el az igaziak Borsodban

Miskolc, 2014. január 13., hétfő (MTI) - Elfogták azt a férfit aki rendőrnek adta ki magát, és aki így megzsarolt egy nőt Kazincbarcikán - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t hétfőn.

Dobi Tamás az esetet felidézve közölte: a rendőrség zsarolás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen még az elmúlt év novemberében. Akkor egy férfi, magát rendőrnek kiadva pénzt követelt egy nőtől, hogy az ne indítson vele szemben eljárást, a sértett átadta a kért összeget, majd az álnyomozó távozott az asszony kazincbarcikai lakásáról.

A rendőrök Budapesten fogták el az álzsarut, a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható a 30 éves dédestapolcsányi férfit, aki ellen a Miskolci Törvényszék már elfogató parancsot adott ki, mert egy korábbi ügyében kiszabott pénzbüntetését nem fizette be, ezért elzárásra ítélték.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában