Bővülni kezdett az Avasi Gimnázium

Bővülni kezdett az Avasi Gimnázium
Miskolc – Elkezdték az Avasi Gimnázium címzett támogatásból való bővítését. A középiskola új épülettel gazdagszik, melyet 2008 szeptemberében szeretnének birtokba venni.

Már körbekerítették a napokban, és hamarosan megkezdődik az Avasi Gimnázium címzett állami támogatásból történő bővítése. Az új épületet a tervek szerint legkésőbb 2008 júliusában adják át.

– 2008 szeptemberében szeretnénk a tanévet ott kezdeni – mondta Arday István, a gimnázium igazgatója. A húsz éve épült intézményben jelenleg 16 tanterem van, ezért kissé szűkösen férnek el, a termek száma így 23-ra nő majd. Lesz még zeneterem, rajzterem, sőt, egy 360 főt befogadó színházterem is. Terveztek az épületbe ifjúsági könyvtárat is, ez az egész avasi városrész közkönyvtáraként (internetszolgáltatással) működik majd.

Arday István igazgatótól még megtudtuk, most kezdődik majd az építkezés leglátványosabb része, azaz az új épület felhúzása, ezt az év végéig tető alá hozzák. A jövő év elején kezdenek a belső munkálatokhoz. A beruházásra 800 millió forintot kapott az iskola az államtól.

Korábbi cikkeink

Miskolci freskómustra: festmény az Avasi Gimnázium falán








hirdet�s