Bővül a távjelző rendszer Kárpátalján és Erdélyben

Nyíregyháza – Az Interreg projekt lehetőséget teremt 20 új kárpátaljai és 50 erdélyi távjelző állomás bekapcsolására a rendszerbe, a friss adatok segítik majd az árvízvédelmi felkészültséget.

Április 3-án zárul az Interreg III. uniós pályázat által 95 százalékban támogatott (50 750 euró) „Árvízvédelmi információs rendszer kiépítésének tervezése Nyíregyháza és Szatmárnémeti között” című projektje – tudtuk meg HidegkutiLászlótól, a Fetikövízig nyíri szakaszmérnökétől, projektmenedzsertől. Természetesen pályázatot nyújtottak be (ugyancsak Interreg III. támogatásra) a kivitelezés megvalósítására is (57 millió forint, a költségek 95 százaléka), melyről a napokban kapták az értesítést, hogy az minden szempontból megfelelő. Tehát minden remény megvan arra, hogy még ebben az évben hozzákezdjenek a kivitelezéshez, mely hat hónapot vesz majd igénybe.

Félszáz állomás Romániában

Miről is van szó?

– Köztudott, hogy az árvízi felkészülés egyik sarkalatos kérdése a gyors és pontos információ arról, mi a helyzet folyók felső, kárpátaljai és erdélyi szakaszain – fejtette ki a szakember.

– A Kárpátalján lévő távadatjelző rendszert, mely jelenleg 15 állomásból áll, most újabb 20-szal bővítik. Romániában pedig Phare CBC program keretében és amerikai támogatással 45 távjelző állomásból álló rendszert építenek ki, majd további 38 állomást is létesítenek. Az első ütemben ez év végéig 13 távjelző állomás adatait kapjuk meg. További állomások bekapcsolása csupán szoftverkérdés. A végső cél, hogy mind a kárpátaljai, mind az erdélyi teljes távjelző rendszert bekapcsoljuk. Ezzel párhuzamosan négy új hazai árvízvédelmi központot hozunk létre a Túr mentén Nagyhódosnál, a Szamos mentén Tunyogmatolcsnál és Fehérgyarmatnál, valamint a Kraszna mentén Nagyecsednél. Online-kapcsolat lesz a védelmi központok és Nyíregyháza között.

A románok támogatják

– A román szakemberek messzemenően támogatják az információs rendszer kiépítését, hiszen az a kölcsönös elve alapján működik majd. Magyarán: a romániai adatokat mi itt, Nyíregyházán is látjuk majd, akárcsak a kárpátaljaiakat, s a mi információink is eljutnak Ungvárra és Szatmárnémetibe egyaránt. Emellett arról is szó van, hogy a Nagybányán létesített meteorológiai radarállomás adatait is megkapjuk.

– Györke László –








hirdet�s