Botanikuskerti party

Botanikuskerti party
Kétnapos nemzetközi konferencia helyszíne a Nyíregyházi Főiskola Tuzson János Botanikus Kertje, csütörtökön átadták azt a tizenhárom millió forintból megvalósuló fejlesztést, melynek eredményeként jött létre egy látványpark, japánkert vízi és haszonnövények háza.

A ünnepélyes kapunyitón részt vettek a főiskola-, a város-, és a megye vezetői, valamint a történelmi egyházak képviselői is.

A kapunyitás érdekessége volt, hogy a főiskola korábbi bejárata lett a botanikus kert kapuja, mely ezek után futónövények bemutatására is lehetőséget biztosít majd. 

Interaktív tábla

Boronkai Ferencné a kert igazgatója bemutatta a vendégeknek azt az  táblát is, mely közel 150 fotót tartalmaz. Az érdeklődők ennek segítségével tájékozódhatnak a mintegy 5,6 hektáros területen.

A rendezvényre ellátogatott a  Japán Császárság budapesti nagykövete is, hogy személyesen adhassa át a látogatóknak a japánkertet, amelyben Ázsia jellegzetes növényei találhatóak.

Inagawa Ternyoshi nagykövet a protokolláris megnyitó után szívesen beszélt lapunknak arról, miben más egy japánkert, mint a hazaiak. Elmondta: a japánkert az ember és természet harmóniáját szimbolizálja. Az évszakok változása, a kert változását is eredményezik. Mindig az évszaknak megfelelő jellegzetes növények pompáznak itt. A tavasz szimbolikus virága a cseresznyevirág.

– Sipos Marianna –








hirdetés




hirdet�s