Boszorkányok márpedig nincsenek

Boszorkányok márpedig nincsenek
John Updike amerikai író egész életében azokkal foglalkozott, akik nem képesek megküzdeni a társadalmi lét írott vagy íratlan szabályaival. &nbspSzínlap [.pdf – 28KB]

Az egyéniség szabadulásának, szabadításának lehetőségeit kutatta olykor meghökkentően szokatlan történeteiben is.

Az Eastwicki boszorkányokat Tasnádi István álmodta magyar színpadra, tegyük hozzá, hogy feszes, üres játékra lehetőséget nem hagyó szövegkönyvet adott a színészek és a rendező Tasnádi Csaba kezébe.

Sigmond Freud óta tudjuk, hogy az ember lelkében olyan folyamatok is zajlanak, amelyeket az éber tudat igyekszik visszaszorítani, de amelyek igyekeznek a felszínre kerülni, s ennek a megakadályozása az egyéniség számára súlyos gondokat is jelenthet. Az álmos amerikai kisvárosban éldegélő lányok voltaképpen lelki sérültek: Alexnek meghalt a férje, Jane éppen a válóperes tárgyalásáról érkezett.

A szorongatott lelki helyzet az alkoholizmusba kergeti a hölgyeket, ki ezért, ki azért nyúl a pohárhoz, legalább is csütörtökönként. Nehéz, talán lehetetlen is önmagukhoz visszatalálni. Ebben a helyzetben jelenik meg az „ördög”, aki felszabadítja a lányok ösztönvilágát, visszaadja a hitüket önmagukban. Igaz, ez csak nembeliségükben teljesedik ki, így mindhárman Daryll szeretőjévé lesznek.

Az ember és az ösztönök

Az ember megtanulta (rákényszerült), hogy humanizálja az ösztöneit, ne engedjen szabad folyást azoknak, mert akkor széthullik a közösség. A darab arról is szól, hogy mi történik olyankor, ha elszabadulnak az ösztönök. Például a szomszéd Glyde brutálisan meggyilkolja a feleségét, akit évek óta állandóan megcsalt. (Így akar megszabadulni a lelkiismeretfurdalástól.) A darab szerint a lányok számára sem marad más lehetőség, mint gyilkosság árán kitörni a megaláztatásból. Tanulságként az fogalmazódik meg, ha egyáltalán szükséges az ilyesmi, hogy nincs más mód, mint az ösztönök kordában tartása, mert ha elszabadulnak, nem lehet megállítani őket.

A Móricz Zsigmond Színház ősbemutatója kitűnő előadást teremtett. Kiemelkedett Gáspár Tibor erőtől, brutalitástól duzzadó, lelki terrort megteremtő játéka. Ez az alakítás azt a finomságot is megmutatta, hogyan tűnik át a gyöngédség, a figyelmesség a kiszolgáltatottság, a megalázottság kikényszerítésébe. A lányok: Széles Zita volt a tapasztaltabb, bölcsebb egyéniség. Élményszerű volt a játéka, mert képes volt vágyakozó ösztöneit a mélyben tartani, s megmutatni, ahogy fokozatosan átveszik fölötte a hatalmat. Gerle Andrea régóta rászolgált erre a szerepre. Sokszínű volt a játéka, tökéletesen megformálta a megsebzett, a lelkiekben gazdag, a társra, a szerelemre vágyó embert. Kuthy Patrícia teste egy kicsit megakadályozta abban, hogy igazán hiteles legyen. Mindent megtett a siker érdekében, a rendezés igyekezett helyzetbe hozni, de nem az ő alkatáé ez a szerep.

Az ellenpontot a Felicia – Glyde házaspár jelentette volna. Pregitzer Fruzsina extatikus nagyjelenete mutatta meg igazán, hogy a mélyben neki is súlyos problémái vannak. Puskás Tivadar a szánalmas, a helyzeteket kihasználó nőfalót játszotta el nagy meggyőző erővel.

Tasnádi Csaba rendezése érett munka. Arról még bizonyára sokáig vitatkoznak majd, hogy szabad-e a színházba a trágárságot, az erőszakot, a megalázottságot bevinni. Szerintem igen, mert a színház tükröt tart elénk. Megtehetjük, hogy nem nézünk bele, de attól még a tükör is, mi létezünk.

– Nagy István Attila –

 








hirdet�s